Szombaton elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, aki közel három éven keresztül küzdött hősiesen gyógyíthatatlan betegsége , az ALS ellen, valamint próbálta elérni az aktív eutanázia magyarországi engedélyezését. Karsai halála mélyen megrendítette az országot, s a közösségi médiában azóta is folyamatosan érkeznek a búcsúzó posztok, amelyekben közéleti szereplők, szervezetek nyilvánítják részvétüket a néhai jogász halála miatt. A tragikus történet kapcsán Farkasházi Réka is szomorú hírt közölt.
Farkasházi Réka bejelentése
A Barátok közt egykori színésznője az Instagram-oldalán vasárnap este osztott meg az édesapjáról egy fotót, amelyhez azt írta, a bejegyzése nehezen született meg, ám az időzítés korántsem véletlen: Farkasházi Réka édesapja ugyanis ugyanazzal a betegséggel küzd, mint az elhunyt alkotmányjogász. “Karsai Dániel hatalmas küzdelem után most megpihent. A képen azért nem ő van, hanem az apukám, mert apa ugyanazt az utat járja, amit Dániel járt egészen máig”– kezdte megrendítő bejegyzését a színésznő. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
“Ez egy rohadék betegség”
„Júniusban kaptuk a diagnózist: ALS. Fogalmunk sem volt arról, mit jelent és mivel jár. Persze, olvastuk Dániel történetét, de elsőre nem tudtam, nem tudtuk összerakni a mozaikokat. Másodikra sem. De most már nincs más választásunk. Főleg apának és anyának. Ez egy rohadék betegség. A legkegyetlenebbek közül való. Így mondta az orvos nekem, amikor kihívott a vizsgálóból, hogy elmondja, akkor még csak nekem…” – írta közösségi oldalán Farkasházi Réka.
Méltatlan és kíméletlen
“És tényleg az. Méltatlan. Kíméletlen. A legrosszabb benne a tehetetlenség. Nincs gyógymód. Egyedül maradtunk. Mindenki küzdi a sajátját. De ha lehet ezt szépen csinálni, akkor a szüleim így teszik. Ahogy Dániel is tette. Harcosan. A méltatlanságban is méltón”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Felhívja a figyelmet a betegségre
A színésznő, azt írta, hogy az édesapja történetével elsősorban a betegségre szeretné felhívni a figyelmet, illetve arra, hogy az élet olykor micsoda kihívás elé állítja az embert. „Nem szeretnék ‘haknizni’ ezzel a történettel. De az élet nem mindig habos-babos. Köszönöm a megértést” – zárta sorait Farkasházi Réka.
ALS betegség
Az ALS betegség a központi idegrendszert érintő, az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadásával járó, gyógyíthatatlan betegség, amely teljes bénuláshoz vezet. A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti, a fentieket teljesen tiszta tudattal élik végig a betegek, amire jó példa, hogy ALS-ben szenvedett Stephen Hawking világhírű fizikus is.
Nincs esély a túlélésre
A túlélése néhány évre tehető, az életminőség romlását lehet lassítani a megfelelő terápiával. Az ALS az elmúlt időszakban Karsai Dániel alkotmányjogásznak köszönhetően kapott nagyobb nyilvánosságot, aki a strasbourgi Emberi Jogok Bizottságához fordult, hogy „értelmetlen szenvedés helyett méltósággal fejezhesse be életét”.
Csalódott volt
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szeptember 3-án elutasította Karsai fellebbezését is, így jogerősen kimondták, hogy a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász emberi jogait azzal, hogy nem teszi számára lehetővé az aktív eutanáziát. Az ítélet után Karsai azt mondta az RTL-nek: „Nagyon csalódott vagyok. Azt gondolom, a bíróság gyáva döntést hozott.” A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Farkasházi Réka szülei aranylakodalám – Forrás: Facebook/Farkasházi Réka