A Duna Jobbparti Regionális Vízellátó Rendszer ellátási területén az utóbbi napok üzemeltetési adatai alapján a vízfogyasztás egyértelmű növekedése tapasztalható – jelezte a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. A szolgáltató kiemelte: a jelenlegi vízfogyasztás mellett az ivóvízkutak maximális kapacitással működnek. Amennyiben a meleg miatt tovább nő a fogyasztás, kritikus üzemállapot alakulhat ki. Ennek jegyében mindenkitől észszerű felhasználást kérnek.

Oda kell figyelni!

„Jelenleg az érintett települések vízellátását biztosító rendszereink magas fogyasztás mellett maximális kapacitással, üzemszerűen működnek, szolgáltatási területünkön egyelőre sehol sem alakult ki vízhiány. Ugyanakkor a fogyasztási igények további emelkedése a vízellátó rendszerben kritikus üzemállapot elérését okozhatja, amelynek következtében nagyobb kiterjedésű területen nyomáscsökkenés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki” – írta közleményében a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felelős ivóvízhasználat

A DMRV Zrt. emiatt, a kánikula időtartamára – vízhiány kialakulásának megelőzése érdekében – kéri Budakalász, Csobánka, Leányfalu, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Solymár, Szentendre, Tahitótfalu, valamint Üröm településen élő felhasználóit a felelős ivóvízhasználatra és együttműködésre.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Senki ne töltsön most medencét

A szolgáltató azt kéri, hogy a vízhiány kialakulásának elkerülése érdekében mindenki törekedjen az ivóvíz takarékos felhasználására. Ne töltsenek medencéket, mert még egy felfújható gyermekmedencében is bőven elfér 1-2 köbméter víz, a merev falú medencékbe pedig ennél jóval több fér.

Ne locsoljanak csapvízzel

Azt is kérte a vízszolgáltató, hogy ne mossanak autót és csökkentsék a növényzet locsolására felhasznált ivóvíz mennyiséget, sőt lehetőség szerint csak összegyűjtött csapadékvizet használjanak a kertben.

Ha mégis beütne a baj…

Ha esetleg lokális vízhiány alakulna ki, a DMRV haladéktalanul lajtos vízellátást biztosít az érintett területen – tették hozzá. A szolgáltató minderről tájékoztatta az érintett önkormányzatokat és kérte az esőfokú vízkorlátozás elrendelését.  

Budakalász már elrendelte

Budakalász már el is rendelte a korlátozást – közölte oldalán a budakalászi önkormányzat. Mindez azt jelenti, hogy a Budakalászon élőknek nem árt mellőzniük a kerti medencék feltöltését és a locsolást, hogy mindenki vízhez juthasson. A beszámolóban emlékeztetnek, hogy a kánikula és a hálózat műszaki állapota miatt tavaly nyáron hosszú időn át kritikus vízhiány alakult ki a régióban.

Vízhiány fenyeget

A BudaPestkörnyéke.hu keddi írása alapján Nagykovácsi polgármestere, Kiszelné Mohos Katalin már korábban arról posztolt a hivatalos oldalán, hogy ismét vízhiány lehet a településen és mindenkit arra kérnek, hogy fontolja meg, mennyi vizet használ. Itt már szintén bevezették az elsőfokú vízkorlátozást.

Extrém meleg

A fővárosban élők, dolgozók, valamint a turisták is komoly veszélynek vannak kitéve a kánikula idején. A városvezetés és a budapesti közszolgáltatók összefogtak, hogy a körülményekhez képest élhető maradjon Budapest még ilyen extrém melegben is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció