Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt szerdán rég nem látott nagyságú tüntetés zajlott Budapest utcáin. Tanárok, diákok és szülők együtt demonstráltak, megközelítőleg negyvenezren lehettek a főváros utcáin. A szülők és a gyerekek egy emberként álltak ki a tanáraik mellett.

Sztrájk

Mint ismert a tanárok a saját megélhetésük miatt emelték fel a hangjukat, ugyanis a kormány ellehetetlenítette őket, a pedagógussztrájk mostanra azonban már a hatalom elleni tiltakozásba csapott át. A kiállás azonban nagyon úgy tűnik nem maradt megtorlás nélkül, friss információk szerint ugyanis a levelet kaptak azok, akik a tegnapi megmozdulásban részt vettek, írta meg a Blikk.

Levelet kaptak

„A mai napon a Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatóját behívták a Külső-Pesti Tankerületi Központba, ahol Rábel Krisztina tankerületi igazgató átadott neki 24 névre szóló levelet azzal, hogy azokat adja át a címzetteknek, azaz nekünk, akik tegnap polgári engedetlenségi akcióban vettünk részt.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megtagadták az átvételt

„A ma jelen lévő kollégák az átvételt megtagadták arra hivatkozva, hogy a mi munkáltatónk nem az igazgatónk, hanem Rábel Krisztina tankerületi igazgató. Jeleztük továbbá, hogy holnap, október 7-én reggel 8 órakor elmegyünk a tankerület elé, hogy személyesen tőle vegyük át a levelet. Aki úgy érzi, csatlakozna hozzánk, jöjjön velünk holnap reggel 8 órakor. A cím: 1181 Budapest, Üllői út 453. Időpont: 2022. október 7., 8 óra” – írta a közösségi oldalán gimnázium egyik oktatója csütörtökön.

Nem tudják, mi áll benne

A lap elérte a poszt íróját, aki megkeresésre elmondta, nem tudják pontosan mi áll a levélben, ugyanis nem vették át azt.

Polgári elégedetlenség

„Csak azt tudjuk, hogy 24-en polgári engedetlenségben vettünk részt tegnap, így a mai napon küldemény érkezett a tankerületi igazgatótól. Ha Rábel Krisztina, aki a munkáltatónk, személyesen átadja a levelet, közösen kitaláljuk, hogy mi lesz a következő lépés.”

Bérmegvonás

„A Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai még nem kaptak ilyen irományt, habár tavaly, mikor szintén engedetlenségben vettünk részt, akkor megvonták tőlünk az aznapi bérünket. Más intézményekben is előfordult, hogy levelet kaptak a tanárok, ha még egyszer ilyen ilyen eseményen vesznek részt, akkor rendkívüli felmondással elküldik őket. „

Furcsaságok

„Ezt volt, hogy személyesen kézbesítették, de ügyfélkapun keresztül is elérhető volt számukra a figyelmeztetés. Olyanról még nem hallottam, hogy az iskola igazgatójának kellett átadnia, ami nekem kicsit furcsa.”

A hangulat

Szerencsére a hangulat jelenleg nem rossz. Elszántak vagyunk, hogy végre személyesen is megismerjük a munkáltatónkat, ugyanis még nem találkoztunk vele – mondta a lapnak a tanár, aki közölte, amennyiben megtudják, mit tartalmaz a levél, nyilvánosságra fogja hozni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Tanársztrájk: akkora tömeg tüntet a Kossuth téren, hogy talán a Holdról is látszik, 40 ezer ember vonult utcára az oktatásért

Kiemelt kép: Helyszíni fotó a szerdai demonstrációról