Az idei fogyasztói árak megegyeznek a 2021-es Szent István Nap áraival, ezzel is támogatva az ünnepi hangulatot. A Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye szerint a csapolt és a dobozos sör ára sem változik a tavalyihoz képest, így azokat egyaránt 350 forintért vásárolhatják meg a négynapos rendezvény ideje alatt.

Matricával jelölik az olcsó helyeket

A kisüzemi főzdék egyik legismertebb sörfajtája az IPA, szintén kezdeményes áron, mindössze 400 forintért lesz kapható az ünnepség alatt. A kedvezményes árakat kínáló helyek a rendezvény hivatalos matricájával lesznek megjelölve. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megfizethetőség a cél

A Szent István Napra kilátogató vendégek fix áron juthatnak hozzá a rendezvényhelyszíneken kínált ételekhez és italokhoz. A szervezők azt szeretnék, hogy a Szent István Napi étel- és italkínálat mindenki számára megfizethető legyen.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Fontos a minőség is

A szervezők olyan szempontok mentén választották ki a partnercégeket, amelyek mind minőségben, logisztikai háttérben, mind pedig a széles spektrumú termékpalettában egyaránt megfelelnek az elvárásoknak, továbbá képesek kiszolgálni és termékeikkel ellátni a Szent István Nap helyszíneinek több milliós látogatószámát – írják a közleményben.

A sör, a bor, a pálinka

A sört például a Borsodi árulja, amely a Szent István Nap sörét is biztosítja csapolva, valamint borban is széles választék lesz a Hilltop jóvoltából, míg az évszázadok óta tradicionális vendégváró ital, a pálinka is több ízben lesz elérhető a Kúnságszesz Zrt.-től.

Itt az árlista:

MegnevezésEladási ár bruttó
Ásványvíz                    190 Ft
Üdítő                    350 Ft
Cola                    290 Ft
Fuze Tea                    350 Ft
Cappy                    350 Ft
Burn                    350 Ft
Dobozos Borsodi                    350 Ft
Dobozos ízes                    400 Ft
Csapolt Borsodi                    350 Ft
Csapolt IPA                    400 Ft
Bor dl                    200 Ft
Szóda dl                      90 Ft
Pálinka irsai                    690 Ft
Pálinka szilva                    590 Ft
Keserű                    450 Ft

Nem drágul a tűzijáték sem

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, nemcsak az italok ára lesz változatlan, hanem a tűzijátéké is. A rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd forint, azaz bruttó 1 650 000 000 forint, amely megegyezik a tavalyi tűzijáték árával. A háborús helyzet miatt több városban visszamondták a tűzijátékot, az erről szóló írásaink itt olvashatók.

Európa legnagyobb tűzijátéka

„Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és hamisítatlan fesztiválhangulat várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők” – írta közleményében még június végén a magyar állami rendezvények kommunikációs ügynöksége.

Mindenki megtalálja a maga programját

A négynapos fesztiválon idősek és fiatalok, családok és baráti társaságok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való programot – írták. Idén sem maradnak el a hagyományos állami programok: a tisztavatás, a légiparádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet sem. Ezek mellett viszont a Szent István napi rendezvények – fogalmaztak – számos egyéb kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget is kínálnak.

Rengeteg koncert lesz

Könnyűzenei koncertekkel várja majd a látogatókat a Szabadrét Fesztivál, a Retró Tabán színpada, a Road Movie Live és az Utcazene Fesztivál. Az Operett Korzó “fülbemászó slágerekkel”, a Panoráma Classical pedig klasszikus zenei előadással várja az érdeklődőket. A legkisebbek és szüleik a Varázsliget színes programkavalkádján szórakozhatnak. Idén is megnyitja kapuit a Magyar Ízek Utcája, lesz Csárdafesztivál, az úgynevezett street foodok kedvelőit a Food Truck Show várja – sorolták.

Kétszer annyi drón

A tűzijáték során uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között. Emellett a tavalyihoz képest kétszer annyi, hatszáz drón is hozzájárul majd a látványhoz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Augusztus 20-ai tűzijáték