Ahogyan arról a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt egy ukrán állampolgárságú nő a lányával és családtagjaikkal érkezett tovább utazás céljából Egyiptomból Budapestre 2023. augusztus 18-án az esti órákban, amikor a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Termináljának érkezési oldalán szolgálatot teljesítő rendőrök felfigyeltek az ittas állapotukból eredő hangoskodásukra. A csetapaté ezután alakul ki, a két nőt most felfüggesztett börtönre ítélték.

Panaszt akart tenni

A fiatalabb nő a telefonja korábbi eltűnése miatt panaszt kívánt tenni a melléjük lépő rendőröknek, amelynek során folyamatosan ordítozva kommunikált az egyenruhásokkal, illetve az intézkedésüket egy mobiltelefonnal élő internetes adásban közvetítette úgy, hogy a telefont egyszer provokatív jelleggel az egyik rendőr arcához tolta. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Meg akarta rúgni a rendőrt

A rendőrök többször megkérték a nőt, hogy fejezze be a tevékenységét, ám ő a felszólításnak nem tett eleget, majd az egyik rendőr felé rúgott, míg a másik rendőrt meg akarta ütni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Harcias édesanya

A rendőrök a rúgás, illetve az ütés elől kitértek, de a nő édesanyja eközben az egyik rendőrt hátulról tenyérrel halántékon ütötte. Ezt követően a két nő a várócsarnok felé távozott, ahol a fiatalabb továbbra is többször támadólag lépett fel az egyik rendőrrel szemben.

A rendőrök felé rúgott

Ehhez az akcióhoz aztán az édesanyja is csatlakozott, aki az erősítésként megérkező másik két rendőr felé rúgott, illetve egyiküket el is találta. A bántalmazás következtében a rendőrök sérülést nem szenvedtek – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség

Őrizetbe vették őket

A két nőt ezt követően őrizetbe vették, a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig augusztus 21-én rendelte el a letartóztatásukat. Ügyükben gyorsított eljárásban most született ítélet.

Beismerték

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség soron kívül augusztus 31-én bíróság elé állította a két nőt, akik a bűncselekmény elkövetését beismerték. Az ügyészség közlése szerint a Budapesti 18. és 19. kerületi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélteaz ukrán nőt és lányát.

Tudomásul vették

Az ítéletet a két nő és védőik tudomásul vették, az ügyészség azonban súlyosításért a vádlottak terhére fellebbezést jelentett be, az ügy másodfokon folytatódik. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kapcsolódó:

Harcias nők a Liszt Ferenc Repülőtéren – anya és lánya támadt a rendőrökre: csíptek, rúgtak, haraptak

Kiemelt kép: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Fotó: archív