Betörtek Sáfrány Emese nemrég kibérelt stúdiójába szenteste. A bűnözők több százezres kárt okoztak az ingatlanban. A bérlő azt mondja: élete legrosszabb évén van túl, aminek már vége lehetne.

A frissen berendezett mozgásstúdióba törtek be

Ma már csak a falból félig kiszakadt, kettétört fémszerkezet emlékeztet arra, hogy karácsony napján hívatlan vendégek jártak Sáfrány Emese frissen berendezett mozgásstúdiójában. A sáros lábnyomokat azóta felmosták, a helyszínelők hagyta fekete ragadós port eltüntették, a bűnözők által okozott lelki sebeket viszont nem lehet mosószeres vízzel tisztára sikálni. Azok sokáig megmaradnak – írja a Bors. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Azt hitte, hogy egy biztonságos környéket választott

A lap azt írja, hogy Sáfrány Emese, fotómodell és légtornász pár nappal ezelőtt bérelt ki Budapest belvárosában egy lakást, hogy ott rendezze be az új stúdióját. A patinás környéken található ingatlanról azt hitte, biztonságos környezetben van.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tíz év alatt nem történt baj

– A régi stúdióm is ezen a környéken, a Bazilikához közel van, tíz év alatt soha nem történt semmi baj, ezért is döntöttem úgy, hogy bár elköltözöm, a közelben maradok – mondta a Bors megkeresésére Sáfrány Emese.

Nem szerelték még fel a biztonsági rendszert

– A költözés úgy jött ki, hogy karácsony előtt egy nappal, 23-án lettünk kész, a saját kezemmel zártam be azon a napon az ajtót. A régi helyről áthordtunk mindent, még a riasztót és a kamerákat is, de azokat nem szereltük fel – tudom, nagyon okosak vagyunk – gondoltam, majd az ünnepek után – mondta.

Nem távoztak üres kézzel a betörők

– Körülbelül ötszázezer forint a kár, a zár, a széttört ajtó és egy laptop ára, amit elvittek. Ezenkívül csak tornaszerek voltak, azokhoz nem nyúltak. Elképesztő volt számomra ez a 2022-es év.

Legnehezebb évén van túl

– Ebben az évben annyi rossz dolog történt velem, mint az egész életem során összesen sem – mesélte, majd sorolni kezdte. – Kezdődött a Coviddal, a járvány miatt a vállalkozásaim megrogytak, aztán szakítottunk gyermekem édesapjával, és megtörtént az Anett-tel közös horror sztorink is… – zárta a szavait.

Laza, csajos estének indult

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, a két barátnő, Béres Anett és Sáfrány Emese egy laza, csajos estére készült, annak reményében, hogy az önismeret útjára lépve megszabadulhatnak a lelki problémáiktól, majd újult erővel térhetnek vissza a dolgos hétköznapokba.

Menekülni kezdett

Ezzel szemben az este folyamán elfogyasztott ayahuasca teakeverék a feltételezések szerint Anettnál olyan hallucinációkat generált, amik halálra rémítették az egykori villalakót, aki ezt követően önkivületi állapotban menekülni kezdett. Csak másnap találtak rá, összetört csontottak, ezt követően került a pécsi kórházba.

Eljárás indult

A Baranya Megyei Rendőr- főkapitányság lapunknak elmondta, hogy ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást, kábítószer birtoklásának gyanúja miatt.

„Még nincs vége az évnek…”

Sáfrány Emese december elején tett közzé egy szelfit közösségi oldalán, amihez azt írta: „Ez az év egy igazi átalakulás volt, de semmiképp nem tudom azt mondani rá, hogy rossz, inkább csak azt, hogy sok minden megváltózott körülöttem. Rengeteg “mérföldkövet” léptem át, és annál is több akadályt ugrottam meg, és még nincs vége az évnek…” Akkor még nem is sejthette, hogy néhány nap múlva újabb borzasztó dolog történik vele. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Sáfrány Emese – forrás: Instagram