5 embert gázoltak halálra a hétvégén az országban. Az egyikük egy szlovák fiatalember, aki szórakozni érkezett Budapestre, a másik férfi pedig egy 10 éves gyermeket hagyott félárván.

Halálos gázolás Budapesten

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, szombaton éjszaka, Budapesten, az Andrássy úton meghalt egy szlovák férfi. A fiatalt halálra gázolta a Eucharisztikus Kongresszus kisbusza. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Legénybúcsúra érkezett Budapestre

Mint kiderült, a 30 év körüli férfi legénybúcsúra érkezett Budapestre. A pápalátogatást is szervező rendezvény szervezői döbbenten állnak a tragédia előtt. Azt mondták, mindenképpen szeretnék felvenni a kapcsolatot a fiú szüleivel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tragédia Sopronban

Egy 10 éves kisfiú maradt félárván, miután édesapját a járdán gázolta halálra egy autós Sopronban szombaton késő este.

Pár utcányira volt az otthonától 

A férfi ausztriai munkájából jött haza vonattal, és már csak pár utcára volt az otthonától, ahol a családja várta, amikor elgázolták. Már nem lehetett megmenteni.

Gyorsan hajtott a sofőr

Az RTL Híradó információi szerint a sofőr gyorsabban hajthatott a megengedettnél. Az áldozat apósa megrendülten nyilatkozott az RTL Híradónak. Azt mondta, a gázoló tönkre tett egy családot.

Baleset Szabolcsban

Vasárnap este a 49-es számú főúton, Szabalcs-Szatmár-Bereg megyében eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi elütött egy gyalogost.

Meghalt a gyalogos

A baleset Győrtelek és Ököritófülpös között történt. A gyalogosan közlekedő nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Két autó gázolta el

Szintén vasárnap este, Pest megyében, Szigetszentmiklósnál, elgázolt egy autó egy gyalogost. A 28 éves férfi a baleset következtében átesett a szemközti forgalmi sávba és egy szemből érkező személygépkocsival is összeütközött, a helyszínen belehalt elszenvedett sérüléseibe.

Gázolás Debrecenben

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. szeptember 6-án 5 óra 30 perc körül Debrecenben a Böszörményi úton. Eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi elütött egy gyalogost.

Meghalt a nő

A baleset következtében a gyalogosan közlekedő nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az adott útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett halad. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel az Andrássy úton történt gázolás után – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu