Újabb baleset történt az Eucharisztikus Konkresszussal összefüggésben. Szombat este halálra gázolt egy kisbusz a zebrán átszaladó szlovák fiatalembert. Drámai ütközés történt, csaknam 20 métert repült a férfi a levegőben, majd újabb 20 métert csúszott az aszfalton a teste, azonnal meghalt.
Szabad jelzése volt a kisbusznak
Szombat este az Eucharisztikus Kongresszus egyik mikrobusza tartott az Andrássy úton a Hősök tere irányába. Amikor az Opera előtt haladt el, a Hajós utcai jelzőlámpa az elsődleges vizsgálatok szerint szabad jelzést mutatott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Hirtelen átszaladt az úton
A sofőrnek bal kéz felől egy kisebb csapatnyi szlovák fiatal szándékozott a gyalogátkelőn áthaladni. Ebből a csoportból hirtelen kivált egy 30 éves fiatalember és szaladni kezdett a jobb oldali járda, azaz a volt Balettintézet felé.
Dolgoznak a helyszínelők

Elütötte a kisbusz
Sajnos a mikrobusz éppen ekkor ért oda és nagy erővel elütötte a gyalogost, aki a szélvédő jobb oldalának csapódott, a levegőbe repült, majd nagyjából 20 méter múlva az úttestre zuhant és még körülbelül 20 métert csúszott, egészen a Művész Kávéház előtti járdáig.
Rengeteg rendőr vonult ki

Helyszínen meghalt
Két mentőegység is gyorsan a helyszínre érkezett, de már nem tudták megmenteni a fiú életét, a helyszínen meghalt.
Sátrat húztak az áldozat köré

Nagy lezárás volt
A csoport többi tagjának, mivel még hátrébb tartottak a gyalogátkelőn, nem esett baja. Az Andrássy út ezen szakaszát a helyszínelés és a halottszemle idejére lezárták, csak a BKV buszait engedték át.
Sajnos a halottaskocsi is megérkezett

Nem látta
Tegnap írtuk meg, hogy – szintén az Andrássy úton – nem vette észre a piros jelzést az autós és a tilos jelzés ellenére átment a kereszteződésen. A vétkes sofőr azt állította a rendőröknek, hogy az Eucharisztikus Világkongresszus miatt felépített álványok miatt nem látta a lámpát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Itt a másik baleset képe, készülnek az állványzatok pápa látogatására az Andrássy úton

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/GK