Az idén kilenc márka állítja ki több mint 50 modelljét, közöttük több újdonságnak itt lesz a hazai bemutatója. Megnyílt a Budapest Auto Show a Millenárison, az október 26-28. között tartott rendezvényen több autóimportőr cég mutatja be a márkák modellújdonságait.

A Budapest Auto Show-t második alkalommal rendezik meg, az egykori budapesti autószalon hagyományának megszakadásával a közönség most újra kiállításon találkozhat a Magyarországon forgalmazott nagy márkák friss modelljeivel. A kiállítók száma bővült tavaly óta, a rendezők arra számítanak, hogy egyre több márka él majd ismét a közvetlen bemutatkozás lehetőségével.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál havi 300 ezres olvasottsága nagyon felpörgeti a bizniszt. Az Üvegtigrisnek már segítettünk, a te üzletedet is fellendítjük, hiszen minket olvasnak a vásárlóid! Klikk ide a részletekért!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az idén kilenc márka állítja ki több mint 50 modelljét, közöttük több újdonságnak itt lesz a hazai bemutatója. Az Audi, a Citroën, a Honda, a Peugeot, a Renault, a Skoda, a Suzuki, a Volkswagen is elhozza legújabb modelljeit, a SEAT sportos autóit gyűjtő új márka, a CUPRA szintén itt lesz először látható Magyarországon. A látogatók helyszíni regisztráció után ki is próbálhatják a kocsik jelentős részét.

A szervezők az idén mintegy 12 000 látogatót várnak, és a tavalyi tapasztalatok alapján a rendezvény három napja alatt legalább 850 tesztvezetésre is sor kerülhet.

A kiállítás első napján tartják a Millenárison a Cégautó konferenciát. A hagyományos őszi eseményen szó esik a jogi, gazdasági feltételekről és a szolgáltatási kínálatról, valamint a legújabb beszerzési és fenntartási trendekről. Előadás hangzik el arról is, hogy jelenleg milyen az alternatív hajtású járművek – az elektromos és a tölthető hibrid autók – piaci helyzete, illetve milyen jövő várhat a dízelautókra.

MTI, KIemelt kép: MTI Fotó/Máthé Zoltán