Egy nemzetközi tényfeltáró újságírócsapat több száz magyar telefonszámhoz jutott. A számok tulajdonosait állítólag megfigyelték egy olyan izraeli kémprogrammal, amelyet csak államok, kormányok vásárolhatnak meg. Az újságírók azt állítják Magyarországon is van ilyen kémszoftver és nem csak bűnözők, hanem újságírók, üzletemberek, ügyvédek és kormánykritikus politikusok ellen is bevetették. Gémesi György, Gödöllő polgármesterének a száma is ott volt az állítólagos megfigyeltek között.
Kémfegyverrel vették célba Gémesit
Egy nemzetközi újságírócsapat tényfeltárása alapján több ismert magyar ellenzéki, közéleti személyiséget is megfigyelhettek. Az egyik érintett Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke lehetett. A kiszivárgott adatok szerint mobiltelefonjának célpontként való kiválasztása 2018 végén történt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Titkos adatbázisban Gémesi száma
Kiderült, a polgármester telefonszáma is szerepel abban a kiszivárgott nemzetközi adatbázisban, amely azt mutatja, hogy az NSO nevű izraeli kémszoftvercég ügyfelei milyen telefonszámokat választottak ki megfigyelések célpontjának. A Telex szerint számos közvetett bizonyíték van arra, hogy a magyar célpontok kiválasztása mögött magyar állami szervek állnak.
Nem lepődött meg a gödöllői polgármester
Nagy meglepetés nem ért, sejtettem dolgokat, indirekt jelei voltak annak, hogy valakik valahonnan információkat tudtak meg az induló pártunkról. Félelmetes, hogy ilyen szinten be tudnak lépni az ember intim szférájába. Ez több kérdést is felvet a jövőt illetően: Hol a határ? Ki, mit és mire használ fel? – fejtette ki az Indexnek Gémesi György, aki 1990 óta vezeti Gödöllőt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Három éve lett célpont
Az adatok szerint Gémesi György mobiltelefonjának célpontként való kiválasztása 2018 végén történt. A polgármester telefonkészülékét nem tudták átvizsgálni, mivel azt már lecserélte, és a rajta lévő adatokat is törölték.
Az ismerőseinek a száma is a listán
Az ellenzéki polgármesterrel egy időben, 2018 végén választották ki a kémszoftver célpontjává Gémesi egy kormányzati ismerősét. Emellett két olyan telefonszám is felbukkan a kiszivárgott listán, melyek Gémesi párttársához és volt alpolgármesteréhez kötődnek.
Régóta zaklatják
Gémesit elmondása szerint évek óta zaklatják, fenyegetik, és a nyilvánosság előtt is beszélt arról a gyanújáról, miszerint a magyar titkosszolgálatok megfigyelik. A támadások szerinte azután sokasodtak meg, amikor a Magyar Önkormányzatok Szövetségét vezető Gémesi több polgármestertársával megpróbált egy új, a Fidesztől független jobboldali pártot felfuttatni.
Szúrta a hatalom szemét
Gémesi György a Telexnek azt is elmondta, hogy a Zöld Híd nevű társulás is szúrhatta a hatalom szemét. „Baromi jó társulás volt a Zöld Híd, zavarta a kormányt, hogy bebizonyítottuk, a többieknél 20-30%-kal olcsóbban is lehet működni, mert mi nem loptunk” – mondta Gémesi, aki végül a nyomás hatására lemondott a társulás vezetéséről. Szerinte az eredeti terv az volt, hogy a Zöld Híd-ügyet felhasználva egy olyan pert kreáljanak, amit felhasználva a 2019-es kampányban bilincsben vihetik el, és ehhez is próbáltak terhelő információkat gyűjteni róla.
Emlékszel? Rengeteget írtunk a szemetes balhéról!
- Ne várd a kukásautót! Péntektől az agglomeráció több településén már nem viszik el a szemetet
- Óriási az egymásnak feszülés szemétszállítás-ügyben, itt az újabb adok-kapok
- Lemondott Gémesi György a szemétszállítási botrányban érintett szervezet éléről
- A katasztrófavédelem finanszírozásával újrakezdte a hulladékszállítást a Zöld Híd
Betörések Gémesinél
A Zöld Híd-ügy után következtek a 2018 végi betörések Gémesinél és gyerekeinél. Az ellenzéki politikus feljelentést tett a rendőrségen, és a biztosítónál is jelentette a kárt. Míg a gödöllői rendőrség nem tudta felderíteni a bűncselekményeket, a biztosítótársaság képviselője azt mondta a polgármesternek: pályafutása során nem látott még hasonló ügyet, szerinte „ez nem rendes betörés, ez politika”.
Alapos megfigyelés
Gémesi az első betöréseknél még nem tudta, mit gondoljon, de miután a lányához is bementek, nem maradt kétsége. Az első betörés például pont abban a három-négy órában történt, amikor senki nem volt otthon. Hogy a betörők Gémesi és családja pontos mozgásáról információkat szerezzenek, ahhoz az ellenzéki politikus szerint nagyon alapos megfigyelésre volt szükség.
Orbánnak fontos Gödöllő
A 2019-es önkormányzati választáson Orbán Viktor jelezte, hogy személyesen is fontos neki Gödöllő megszerzése. „Itt van a hóna alatt a fővárosnak és szerencsétlenkedünk vele már nem tudom mióta. Nem?” – mondta Orbán a 2019-es önkormányzati választás előtt Gémesi fideszes kihívója mellett személyesen kampányolva.
Munkatársait is megkeresték
Gémesi állítása szerint ráadásul Orbán bevetése mellett mással is próbálkoztak ellenfelei: munkatársai közül 15-20 embert is megkörnyékeztek, hogy árulják őt el, és szállítsanak róla terhelő információkat. Végül ez sem volt elegendő ahhoz, hogy a kormánypárt bevegye Gödöllőt, Gémesi nyolcadszorra is nyert.
Stratégiai város Gödöllő
„Stratégiai pont a kormánynak Gödöllő a Grassalkovich-kastély és az egyetemfejlesztés miatt is. Rólam pedig sokáig azt gondolhatták, mivel nagy az ismertségem és az elfogadottságom, az ellenzék egyik vezetője lehetek” – magyarázta az ellene irányuló erőfeszítéseket Gémesi. „Ma már talán látják, hogy nincs ilyen ambícióm. Én egy kifutó széria vagyok” – tette hozzá a Telexnek Gémesi György, Gödöllő polgármestere.
Megszólalt a belügyminiszter
Az ügy kirobbanása után, hétfő este Pintér Sándor belügyminiszter közleményt adott ki. Ebben az áll, hogy 2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak. Pintér Sándor hozzátette: ezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják.
Ki vette meg az izraeli kémszoftvert?
Szél Bernadett, ellenzéki országgyűlési képviselő „Ki vásárolta meg az izraeli kémszoftvert, és mely belügyi, vagy nemzetbiztonsági szervek vettek részt az illegális megfigyelésekben?” címmel nyújtotta be írásbeli kérdését a belügyminiszternek. Erre válaszul Pintér Sándor kiemelte: „Magyarország demokratikus jogállam, s mint ilyen, minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el”. Magyarországon a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik – szögezte le a belügyminiszter. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Gémesi György, Gödöllő polgármestere – Forrás: Facebook/Gémesi György