Teljesen érthetetlen, hogy miért döntöttek úgy, hogy tönkretesznek szinte mindent, amit csak érnek. Noha az utcán nagymenőnek érezhették magukat, azonban a rendőrségen már inkább egymást mószerolták.

Innen indult minden

Még tavaly december 7-én érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy monori parkban barbár pusztítás nyomai láthatók. Itt hat közlekedési táblát, két padot és három forgalomirányitó lámpát rongáltak meg, tettükkel mintegy 2 millió forintos kárt okoztak ismeretlenek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Sejtették, kik lehetnek az elkövetők

A nyomozók alapos, minden részletre kiterjedő helyszíni szemlét tartottak, gyűjtötték a nyomokat, bizonyítékokat, tanúkat hallgattak ki. A motiválatlan banda magatartása a nyomozók számára jól nyomon követhető volt, hamar körvonalazódni látszott, kiket kell keresniük.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tetemes bűnlajstrom

Mint kiderült, nem ez volt az egyedüli eset, amely miatt felelősségre lehett vonni őket. Korábban, egy parkban fahidakat és kukát, egy kertben emlékművet rongáltak meg. Jártukban-keltükben gépkocsit gyújtottak fel, egy lakóépület ablakait és redőnyeit kaviccsal dobálták meg.

A másikat hibáztatták

A rombolást hol együtt, hol egy másik galerihez verődve követték el. A 19 éves B. Norbertet, valamint 14 és 15 éves fiatalkorú társát gyorsan elkapták a zsaruk. A fiatalok leginkább társaikat mártották be vallomásaikban, de akadt köztük olyan is, aki megtagadta a vallomástételt.

Nem mindenki lett meg

A három huligánnal szemben folytatólagosan elkövetett, nagyobb kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A zsaruk munkája itt persze nem ért véget: többi társukat is nagy erővel keresik.

Újabb gyanúsítások várhatóak

Egyúttal tovább vizsgálják a környéken elkövetett hasonló jellegű cselekményeket, és mindent megtesznek, hogy az elkövetői kör újabb nevekkel bővüljön – olvasható a police.hu oldalon közzétett tájékoztatásban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A rongálás nyomai

A támla nélkül maradt pad

Egy kidöntött tábla

(Cikkünkben használt képeink a rendőrség helyszíni szemléjén készültek.)