Szombat reggel Solymár minden részén volt és jelenleg is van víz – jelentette be Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a településen tartott sajtótájékoztatóján.
Megnövekedett fogyasztás
Menczer Tamás az MTI-hez eljuttatott hangfelvétel szerint a sajtótájékoztatón azt mondta, a problémát a szakemberek szerint nem a vízhiány okozta, hanem a megnövekedett fogyasztás, ami miatt a „hálózat nem tudta a vizet a megfelelő ritmusban utántölteni a tározóba”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Vízszállító autók
A problémát egyrészt négy, 8 köbméteres vízszállító autóval kezelték, amelyek most is dolgoznak. Eezek közül kettőt a szolgáltató, kettőt a Magyar Honvédség biztosított. A vízszállítók – amelyek éjjel-nappal dolgoznak – egy óra alatt 32 köbméternyi vizet tudnak a tározóba vinni – tette hozzá.
Hirdetés
Menczer Tamás a helyszínen is ott volt:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Van víz
Menczer Tamás úgy folytatta, másrészt pedig „megfeszítették” a rendszert, ami azt jelenti, hogy különböző terelésekkel, irányításokkal, nyomásnöveléssel, vagyis „vízkormányzással” érték el, hogy újra legyen víz a település minden pontján.
Megköszönte a segítséget:

Szivárgás
Az országgyűlési képviselőt arról tájékoztatták, hogy a Solymárt ellátó négy víztározó közül egynél szivárgást észleltek, de a szakemberek szerint ez nem nagy mértékű, a problémát elhárítják, így a környéken továbbra is van víz.
Nem tudja megígérni
Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy mivel a nehéz helyzet nem múlt el Solymáron, nem tudja azt megígérni, hogy a vízellátás folyamatos lesz a településen. „Az elsődleges célunk az, hogy krónikus vízhiány Solymáron többet ne alakuljon ki, tehát ne forduljon az elő, hogy valaki napokon keresztül nem jut vízhez, és természetesen szeretnénk a vízellátást minél folyamatosabban biztosítani” – emelte ki a politikus.
Tárgyalások folynak
Beszámolt arról: folynak a tárgyalások a szakemberekkel arról, hogy hogyan lehet a problémát tartósan kezelni. A rövidtávú megoldást egy 500 millió forintos beruházás (egy plusz vezeték kiépítése) jelentené; ez akár a jövő nyárig elkészülhetne. A középtávú megoldás pedig az egész térség vízhálózatának és kapacitásának a rendezése lenne, ami 16 milliárd forintba kerülne – fűzte hozzá.
Víszállító autó Solymáron:

A munkálatok gyorsítása
Az utóbbi beruházás kapcsán megjegyezte, hogy erre a forrás rendelkezésre áll, a szolgáltatóval és a szakemberekkel arról tárgyalnak jelenleg, miként lehetne felgyorsítani a munkálatokat.
Kapcsolódó:
Erre kérik a lakosságot
Menczer Tamás egy újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, mindenkit, aki a vízkorlátozással érintett valamelyik településen él, arra kérnek, hogy csak a legszükségesebbre használja az ivóvizet. Ezek a települések: Solymár, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Pilisszentkereszt, Budakalász, Pomáz, Szentendre, Pilisszántó, Pilisszentiván és Csobánka. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: BPK