Földi László „biztonságpolitikai szakértő” szerint egy nagyon tudatos támadás zajlik a társadalom alapérték-rendszere ellen. A kormányközeli médiumoknál rendszeresen szereplő szakértő azt mondja, a generációk tudatos szembeállításának kísérlete ellen úgy tudnánk fellépni, ha lekapcsolnánk az internetet.

Arról beszélt, fel akarják számolni a normalitást

„Van egy tudatos magatartás, hogy megbontani a társadalom alapérték-rendszerét. Ezt jól látjuk a családok támadásánál, a nemekkel szembeni zavarkeltéssel, egyáltalán az identitások megbontásával. Van egy ilyen stratégiai elképzelés arra, hogy a meglévő normalitásokat minél gyorsabban fel lehessen számolni” – mondta Földi László a Kossuth rádió Vasárnapi újság műsorában, írja a 444. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

A baloldalt hibáztatja

„A radikális baloldal szemében ellenséggé válhat az állam” – folytatta Földi, majd hozzátette, az az állam, amely, „ezer éves történetének a lényege, és fennmaradásának kulcsa, a paraszt család volt”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

De vajon mit lehet kezdeni a generációk szembeállításával?

A riporter zárásként azt kérdezte Földitől, hogy mit lehetne kezdeni a generációk tudatos szembeállításával, mire a Földi azt felelte: le kell kapcsolni az internetet.

Irányítják a gépeket

Földi László kijelentésére a Kossuth Rádió riportere megjegyezte, hogy ennek azért kicsi az esélye, Földi pedig erre azzal válaszolt, hogy ő nem azt mondta, hogy ez így lesz, csupán megjegyezte, „mindig az van előnyben, aki irányítja a gépeket”.

Ez is érdekelhet

Szűk rétegé az irányítás

A „szakértő” szerint nem a tömegek, hanem egy szűk réteg irányítja a gépeket. Hozzátette, a mesterséges intelligencia előretörése a történelemben eddig soha nem látott módon fogja erodálni a világot.

Gépek irányítanak

„Ilyen nem volt. Tehát az, hogy a gép fog irányítani, és olyan módon befolyásolni, ami másodpercek alatt ér el eredményt, ilyenre sosem volt példa” – magyarázta a szakértő.

Ez is érdekelhet

Szerinte csak a lekapcsolás lehet az egyetlen megoldás

A gépek és a szűk réteg irányítása miatt gondolja úgy Földi, hogy nem lehet megjósolni, sem pedig lemodellezni a most zajló folyamatokat. Többek között szerinte ezért is lenne egyszerűbb lekapcsolni az internetet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay