A híres amerikai feltalálók csarnokának (National Inventors Hall of Fame) tagjává avatták Karikó Katalint Washingtonban. Az amerikai fővárosban tartott gálaesten a friss Nobel-díjas magyar tudós mellett kutatótársa, Drew Weismann is megkapta az amerikai innovációs és szabadalmi szakma egyik legnagyobb presztízsű elismerését, a hírességek csarnokának tagságát igazoló érmet. Rajtuk kívül még mintegy 10 tudós és feltaláló részesült az elismerésben.

Ezt mondta a díjátadó után

Az Egyesült Államokban élő magyar biokémikus, a Pennsylvaniai Egyetem és a Szegedi Egyetem professzora a díjátadó után az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy nem a díjak jelentenek motivációt a számára a kutatás folytatásához, hanem „az a tudat, hogy emberek szenvednek, és megoldást kell rá találni”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez a fontos

Megjegyezte azt is: az a „fontos, hogy embereken tudunk segíteni”. Hozzátette, hogy amikor egy-egy díjról elolvassa, hogy ki kapta meg korábban, akkor mindig meglepődik, hogy ő is közéjük tartozik.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megható

Karikó Katalin meghatónak nevezte, hogy találkozhatott azokkal az emberekkel, akiknek a találmányait a mindennapokban is használja az egész világ, és akikkel most egy testületbe került.

Büszkeség

Megállapította azt is, hogy mostantól nemcsak olimpiai és világbajnok lánya tagja a sportoló hírességek csarnokának, hanem ő is a tudósok hasonló körébe tartozik. Takács Szabolcs, Magyarország amerikai nagykövete úgy fogalmazott, „nagyon büszkék vagyunk arra, hogy magyar identitását, magyar gyökereit mindig hangsúlyozza Karikó Katalin”.    

Társfeltaláló

Fontosnak nevezte, hogy mára az Egyesült Államok szélesebb közvéleménye is tudja: az a tudós, aki társfeltalálója volt annak a vakcinának, amely segített a világot kihúzni a bajból néhány éve, magyar.

Magyarország imázsa

Karikó Katalin ismét ráirányította a figyelmet a magyar tudományra, teljesítményével pedig nagymértékben segíti azt, hogy Magyarország ismertsége, elismertsége és imázsa az Egyesült Államokban még jobb legyen – mondta a nagykövet.

Thomas Edison

A híres amerikai feltalálók csarnokát 1973-ban hozták létre az Egyesült Államok szabadalmi testületével együttműködésben. Az elmúlt 50 évben mintegy 610 tudós, újító, feltaláló vált tagjává az Egyesült Államokból és a világból. Az első feltaláló, akit 1973-ban a kitüntetéssel díjaztak, már jóval halála után, Thomas Edison volt.

Nobel-díj

Amint azt a BudaPestkörnyéke.hu is megírta Karikó Katalin és Drew Weismann kapták idén a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat – olvasható a kitüntetés hivatalos X (korábban Twitter) oldalán. Mint írják, a kutatók a Covid-19 elleni mRNS-vakcinák kifejlesztéséhez szükséges munkájukkal érdemelték ki az elismerést. A díjakat, amelyek mellé 10 millió svéd korona (375 millió forint) jár, a szokásoknak megfelelően az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják majd át. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Karikó Katalin nyerte az orvosi Nobel-díjat!

Kiemelt kép: Karikó Katalin – Forrás: YouTube