Visszakapták a gyerekek a labdapattogás miatt bezáratott ceglédi sportpályákat!  A Kúria szerdán az Önkormányzat felülvizsgálati kérelmének helyt adva hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét, mely a ceglédi, Köztársaság úti labdázók bezárásáról döntött. A két lakótelepi focipálya összesen két ott lakót zavart, ők vitték bíróságra az ügyet.

Nyugdíjasok tettek feljelentést

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról korábban, hogy nagyon úgy tűnt, két sportpályától kell elbúcsúznia Cegléd városának. Egy-egy nyugdíjas feljelentése miatt került a bíróság elé a fiatalok kedvenc helyének sorsa. A Köztársaság utcában, a volt tiszti lakótelepnél, illetve a csokiházaknál lévő is egy bírósági döntés miatt a lebontás szélére került.  Az önkormányzat nem hagyta annyiban, fellebbez az ítélet ellen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

40 éve szolgálják a gyerekeket

„Elvileg évek óta megy a pereskedés az önkormányzat és egy-egy lakó között. Két pályáról van szó, mindkettőnél egy-egy személy a bejelentő. Most a cél a Kúria elé vinni a történteket, mert mi már csak a végzéssel szembesültünk, hogy be kell zárni és lebontani a két pályát, amik 40 éve szolgálják a gyerekeket. Generációk nőttek fel ezeken a helyeken” – mesélte egy helyi lakó.

Nem csak a labdák pattogása zavarja a nyugdíjasokat

A két bejelentő túl hangosnak találja a labdázót, ami állításuk szerint zavarja a pihenéshez való jogukat. Az idős bejelentő azonban nem elégszik meg ennyivel, az átellenben lévő óvodára is bejelentést tett hangoskodás miatt. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fájt a gyerekeknek

Anikót személyesen is nagyon megviseli az ügy, hiszen 4 fiúgyermek anyukája, akik nagyon szerettek a pályán játszani. Gyerekeinek is fáj, hogy el kell búcsúzniuk a két pályától.

Elszomorította az anyát, hogy vannak ilyen emberek

„Rengeteg teret elvettek az utóbbi idők eseményei a gyerekektől. Azok a gyerekek, akik sportolni szeretnének csak azért, hogy együtt lóghassanak a barátaikkal, hova menjenek?! Hiszen egyesületeké a nagy sportpályák. Elszomorító, hogy vannak egyáltalán olyan emberek, akik ilyen megkeseredettek. Sokat gondolkozom vajon van-e gyereke, unokája?” – fejtette ki véleményét. 

Az önkormányzat is támogatta a lakókat

A város lakói a Kúria elé vitték az ügyet. Mindezt a képviselők is támogatták, minden megmozduláson jelen voltak. Az ott élők végig bíztak abban, hogy egy város akaratával szemben nem győzhet két ember.

Döntött a Kúria

A kitartó munka végül decemberre meghozta az eredményt: a Kúria szerdán az Önkormányzat felülvizsgálati kérelmének helyt adva hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét, mely a ceglédi, Köztársaság úti labdázók bezárásáról döntött, jelentette be Csáky András polgármester a Facebookon.

Határtérték felett

Az ítélőtábla egy akusztikai igazságügyi szakvéleményre hivatkozva záratta be a két labdázót, és rendelte el lebontásukat, ugyanis a szakértő egészségügyi határérték feletti zajhatást mért a labdapattogtatásnál. 

Újra kinyitották a pályát

Az önkormányzat február végén a bíróság rendelkezésének megfelelően kénytelen volt lelakatolni a pályákat, a mai napon azonban a gyerekek ismét birtokba vehették a két labdázót.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szabad a pálya!

Kiemelt kép: Cegléd Város oldala