Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalának 30-as kilométerszelvényében egy gépjármű egy előtte forgalmi okból álló teherautónak ütközött. Az autó sofőrje, egy 42 éves férfi a helyszínen belehalt elszenvedett sérüléseibe.

Figyelmetlenség

A pálya Budapest felé vezető oldalának 30-as kilométerszelvényében közlekedett egy jármű szeptember 13-án délelőtt, amikor feltehetően figyelmetlensége miatt egy előtte forgalmi okból álló teherautónak ütközött. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A helyszínen meghalt

A jármű sofőrje egy 42 éves bolgár férfi volt, aki a helyszínen belehalt elszenvedett sérüléseibe. A rendőrök az autópálya balesettel érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, a forgalmat az ócsai pihenő kihajtójánál terelik, a helyszínelést megkezdték.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Végzetes karambol

A BudaPestkörnyéke.hu adta hírül, hogy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt augusztus 10-én kora este az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrségtől származó információk szerint egy 43 éves ukrán sofőr személygépkocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító kisteherautónak. 

A helyszínen életét vesztette

A kisteherautót vezető 33 éves mogyoródi férfi a helyszínen meghalt, 51 éves férfi utasa és az ukrán sofőr megsérült – írta a police.hu.

Leszakadó alkatrész

Az egyik járműről leszakadó alkatrészre egy harmadik gépkocsi ráhajtott, személyi sérülés nem történt, anyagi kár viszont keletkezett.

A pálya szélén próbálták újraéleszteni

„A mentő már kint, a pálya szélén próbálnak újraéleszteni valakit, egyelőre minden sáv áll, aki még tud, menjen le Bagnál!” – írta egy szemtanú nem sokkal a baleset után az egyik Facebook-csoportban.

Teljes lezárás

A helyszíni szemle a pályatest lezárása mellett kezdődött meg, a rendőrök a forgalmat a 3-as főútra terelték.

Durva hármas ütközés Vecsésnél

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról, hogy karambolozott három személygépkocsi Budapest és Vecsés határán, a 4-es főútnak a fővárost Feriheggyel összekötő szakaszán, a Lincoln út közelében. A műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűoltók két ember kiemeltek az autókból, és áramtalanították a járműveket. A helyszínre mentők is érkeztek. A baleset négy sávot elfoglalt az érintett útszakaszon. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció