Még el sem kezdődött az építkezés, de az új ellenzéki polgármester bejelentette, hogy leállítja a beruházást ha lesz rá lehetősége.

A dél-budai szuperkórház építése kapcsán azt mondta László Imre 11. kerületi polgármester a Hírklikknek adott interjúban, hogy napirenden van a megoldás keresése, és ha lesz rá lehetősége, akkor leállítja a beruházást.

A polgármester arról beszélt, hogy még egy kapavágás nem történt: a kormány csak megvásárolt egy területet, a kórház tervei viszont még el sem készültek, a pályázat kiírása is csak nemrég került nyilvánosságra.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szerinte a terület, ahová a kormányzat a kórházat szeretné építeni, több szempontból is alkalmatlan: távol van a tömegközlekedési eszközöktől, hiányoznak a közművek, ráadásul egy régi tőzegmocsár, aminek laza az altalaja. Mindez növeli a beruházás költségeit is.

László Imre szerint a szuperkórháznak megvannak az alapjai a Szent Imre Kórházban, és inkább azt kell továbbfejleszteni, ezért mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy olyan helyen jöjjön létre a kórház, ahol minden feltétel biztosított, és jóval kevesebbe is kerül.

Idén augusztus végén írtunk arról itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon, hogy minden beteg VIP-szintű, ultramodern ellátásban részesülne, valóságos egészségpláza lenne az új intézmény, ami az M1-M7-es bevezetőjénél, nem messze az Egér úttól, az úgynevezett Dobogón épülne meg. Nyilvánosságra hozták a látványterveket, ez alapján valóban nagyon modern lenne az épület. A korábbi cikkünket alább lehet elolvasni.

Képek: A szuperkórház látványterve