Még az alsónadrágjából is kábítószergyanús anyag került elő annak a férfinak, akit a budapesti rendőrök egy szabadnapos kollégájuk segítségével fogtak el Zuglóban.
Így szúrták ki a zsaruk
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának járőrei egy szabálytalanul közlekedő autósra figyeltek fel 2022. június 12-én 21 óra körül Budapest 8. kerületében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Több kerületen át követték
A sofőr nem használt irányjelzőt a sávváltás során, amivel fékezésre kényszerített egy másik autóst. A rendőrök több kerületen át követték, mivel a férfi a többszöri felszólítás ellenére sem állt meg.
FRISS!
Hatvani diáktragédia: megszólalt a gyászoló édesanya, Máté nevetett, amikor utoljára találkoztak
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kugrott és futni kezdett
Egy 14. kerületi utcába érve a kocsi lassítani kezdett, majd mielőtt megállt volna, a sofőr a járműből kiugrott, és futni kezdett az őt követő járőrök elől. A menekülés kimerítőnek bizonyult; a férfi egy kuka mögé bújva próbált meg elrejtőzni, sikertelenül, számolt be róla honlapján a rendőrség.
Utoltérték
Elfogásában a Készenléti Rendőrség állományában dolgozó szabadnapos rendőr, Magyar Zoltán r. törzsőrmester nyújtott segítséget, aki a 31 éves férfit elsőként utolérte és az intézkedő járőröknek átadta.
Még az alsónadrágjában is drog volt
A ruházatátvizsgálás során a férfi zsebeiből négy darab alufóliába csomagolt növényi törmelék került elő. A sofőr ekkor már azt is bevallotta, hogy fél órával korábban egy adag füvet elfogyasztott, egy további csomagot pedig az alsónadrágjába rejtett.
Előállították
A 14. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei a férfitól 3,7 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra.
Ez is érdekelhet:
Folyik a nyomozás
Az általa elkövetett közlekedési szabálysértések miatt szabálysértési eljárást indítottak, valamint járművezetés bódult állapotban vétség és kábítószer birtoklása vétség miatt folyik nyomozás. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Illusztráció