G.w.M volt barátnője, Melanie azt állította, novemberben lett volna az esküvőjük. A rapper keményen helyretette a dolgokat: egy hozzászólásra reagált a közösségi oldalon, amiben a volt párjával való kapcsolatukat tette kicsit helyre, illetve azt is, hogy miért nem házasodtak össze.
Összeházasodtak titokban
Ahogy arról a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt, megvolt az esküvő a 9. kerületi polgármesteri hivatal házasságkötő termében és G.w.M már Kulcsár Edina férje. Edina gyermekei nem voltak ott, Edina családjából csak az anyukája és a mamája jelent meg. Még az is kiderült, hogy GWM mustársárga öltönyben volt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Instagramon jelentették be
Az előadó fotót osztott meg az esküvőről az oldalán, amihez a következő szavakat írta: „Sosem gondoltam volna, hogy valaha megnősülök. Még csak hallani sem akartam róla soha, hogy bekössem a fejem, mert igazából nem éreztem jelentőségét, nem volt ami kiváltaná, de megtörtént és te vagy az első, egyben utolsó is!”
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
A volt párja is megjelent a kép alatt
A hozzászólások között volt, aki felhozta a volt párját, Melanie-t is: „Melanie pedig épp a napokban nyilatkozta, hogy egyébként nektek novemberben lett volna az esküvőtök, ugyanis semmi előjele nem volt a lelépésednek. Ennyire hazudna?” – tette fel a kérdést a hozzászóló.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Válaszolt G.w.M.
Elmondása szerint Melanie-val nem is akartak esküvőt, valamint manipulatívnak és hazugnak nevezte volt párját. „Minden évben minimum 3x-4x is külön költöztem. Ez éveken keresztül elég előjel, csak nyilván kezdetben 1, majd 2 gyerek miatt vívtam a belső csatáimat. (Sokan ragadnak benne egy rossz kamu kapcsolatban akaratuk ellenére is, de nem bánom a két gyönyörű gyermekem miatt!) Sajnos, a hazugságok mennyiségét és súlyát nem is szeretném se megszámolni, se kommentelni, mert a világ nem látott még ilyen manipulatív, hazug személyiséget (sajnos).”
Az esküvővel kapcsolatban pedig ezeket írta:
-Az esküvő soha nem volt a saját terveimben, aztán elkezdett vele nyomasztani Édesanyám, hogy szeretné, ha megesküdnék a tradíciók miatt, ennek hatására pedig megkérdeztem évekkel ezelőtt, hogy egy Mercit kér, vagy vegyem el? (De csak mert érdekelt, mi a válasz!) Hát, azóta van egy Merci autója, és az esküvő sem jött többet szóba.
Reméli nem kell kitálalnia
Nincs bajom a különböző elvekkel, illetve döntésekkel sem, de akkor ne legyünk már ennyire álszentek. Tudnék én mesélni, hozzáteszem az IGAZI okokról, hogy mi is vett körül, de még bírom a sok kamut, aztán ha mégis elfogynék és kitálalnék, arról úgyis mindenki tudni fog! De egyelőre nem szeretnék, és remélem, nem is kell, hogy erre sor kerüljön – szögezte le G.w.M a hozzászólásban.
Felvállalták szerelmüket
Kulcsár Edina és G.w.M egy évvel ezelőtt vállalták fel a nyilvánosság előtt szerelmüket. Nemrég azonban új szintre lépett a kapcsolatuk, ugyanis első közös gyermeküket várják, sőt, decemberben az eljegyzés is megtörtént.
Okos nagytesók lesznek
„Medox és Nina is nagyon várják, sokszor jönnek, megsimogatják a hasam. Sokat beszélünk velük arról, hogy ők lesznek majd az okos nagytesók, jó példát kell majd mutatniuk a húguknak” – nyilatkozta korábban a Borsnak Edina, aki nagyon határozott elképzelés szerint neveli a gyermekeit, és biztos benne, hogy boldog mozaikcsalád lesznek.
„Sokat simogatom”
„Érdekes, én nem nagyon szoktam hangosan beszélni a pocakomhoz, viszont sokat simogatom. És már most azt érzem, hogy egy nagyon erős, láthatatlan kötelék van köztünk” – fűzte hozzá az egykori szépségkirálynő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Nagy Melanie a Reggeliben – forrás: rtl.hu