Galla Miklós nem nyugszik bele abba, hogy Orbán Viktor nem „segít” neki hozzájutni a Karinthy-Gyűrűhoz. A humorista már a második levelét írta meg a miniszterelnöknek, amelyben arra kéri őt, szólítsa fel az MTVA vezetőit, hogy végre adják át neki a februárban megítélt, majd visszavont kitüntetést.

Februárban értsítették a díjról

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, Galla Miklóst ez év februárjában értesítette az MTVA, hogy idén ő kapja a kiemelkedő teljesítményt nyújtó humoristáknak odaítélt elismerést, a Karinthy-gyűrűt. Az intézmény ezzel egy időben megkérdezte a művészt, elfogadja-e. Galla boldogan mondott igent. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

“Nem méltó rá”

A humorista június 24-én vehetette volna át a díjat, de közben az MTVA úgy döntött, hogy mégsem ad Karinthy-gyűrűt neki, mert szerintük Galla Miklós nem méltó a legnagyobb humoristakitüntetésre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megmutatta férfiasságát

Az MTVA később azzal indokolta a díj visszavonását, hogy a humorista a közönség előtt egy fellépésén elővette férfiasságát. Galla Miklós ezután nem tagadta tettét, azt mondta, viselkedésével nem botránkoztatott meg senkit, mivel csak néhányan voltak ott az előadáson. Később aztán bocsánatot kért a történtekért, mondván, megbánta a meztelen mutatványát.

Politikai okok a háttérben

Galla Miklós szerint nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy az MTVA-től végül nem kapta meg díjat. Szerinte valaki azt állította, hogy csatlakozott Karácsony Gergely 99 Mozgalmához is. A humorista azonban ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a híresztelések nem igazak.

Orbán Viktortól kért segítséget

A humorista azonban nem nyugodott bele abba, hogy nem az övé lesz idén a Karinthy-gyűrű. Néhány nappal ezelőtt nyílt levelet írt Orbán Viktornak.

Ezt írta Galla Miklós

Galla Miklós azt kérte a miniszterelnöktől, hogy segítsen abban, hogy az MTVA mégis átadja neki a korábban megítélt díjat. „Tisztelt Miniszterelnök úr, egész életemben csak azzal foglalkoztam, hogy a Kedves Közönséget megnevettessem, illetve a dalaimmal szórakoztassam. Kérem, intézkedjen, hogy a negyven év munkájával kiérdemelt Karinthy-gyűrűmet megkapjam, visszatérhessek a Rádiókabaréba és a Petőfi Rádió tűzze műsorára a világszínvonalú dalfelvételeimet. Köszönöm” – írta a humorista.

Orbán Viktor válaszolt

Orbán Viktor Galla Miklós oldalán választolt a humoristának. A miniszterelnök ezt írta: „Sajnos nem én vagyok a gyűrűk ura. De az angol humort bírom. Hajrá!”

Galla Miklós újra levelet írt

Galla Miklós azonban újra a miniszterelnökhöz fordult. „Itt ismét Galla Miklós. Köszönöm a szellemes válaszát. Sajnos az ügy azóta sem oldódott meg. Kérem, engedje meg, hogy feltételezzem, Ön ismeri azt a személyt, aki kinevezte Dobos Menyhért vezérigazgatót, illetve az MTVA kuratóriumának tagjait. Kérem, kérje meg az illetőt, beszéljen vezérigazgató úrral és a kuratórium tagjaival”.

„Szólítsa fel őket”

„Szólítsa fel őket, hogy további késedelem nélkül adják át a nekem jogosan járó, negyven év munkájával kiérdemelt Karinthy-gyűrűmet, tegyék lehetővé, hogy visszatérjek a Rádiókabaréba és a Petőfi Rádió tűzze műsorára szívhez szóló, világszínvonalú dalaimat. Ne kelljen arra gondolnom, hogy valakit a származása miatt ér hátrányos megkülönböztetés Magyarországon. Mert most erre gyanakszom, különösen a CEU- és az SZFE-ügy fényében” – ezt kéri levelében Orbán Viktortól a humorista.

Szerinte meghurcolták

„Kedves Miniszterelnök Úr, egy teljesen ártatlan embert minden ok nélkül meghurcoltak. Kérem, segítsen. Kérem, intézkedjen. Köszönöm” – írta a posztban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Galla Miklós – Forrás: Facebook