150 millió forintos bírságot szabott ki a BKV-ra a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert szerintük a közlekedési vállalat súlyos jogsértést követett el a frankfurti villamosok közbeszerzése során – írja a hatóság. A villamosbeszerzés ügyében már a Készenléti Rendőrség is nyomoz. 

Súlyos jogsértés

A Közbeszerzési Döntőbizottság a november 12-i határozatában a BKV Zrt. terhére több súlyos jogsértést állapított meg, ezért megsemmisítette a 35 használt villamos beszerzésére vonatkozó, 2021. augusztus 19-én indított tárgyalásos közbeszerzési eljárás részvételi felhívását.

Mintha összebeszéltek volna

A Döntőbizottság megállapította, hogy a BKV eljárása során megegyezett a frankfurti közlekedési vállalattal az alacsonypadlós, használt villamosok megvásárlását érintő lényeges kérdésekben.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

Uniós alapelvek

Ez az uniós irányelv és a közbeszerzési törvény verseny tisztaságát és az esélyegyenlőséget előíró alapelveibe ütközik.

Reális a 150 milliós bírság

“A nettó öt milliárd forintot meghaladó becsült értékű (egy-egy villamos több mint nettó 143 millió forint) közbeszerzésében megállapított törvénysértésekkel arányban álló 150 millió forint összegű bírság került kiszabásra” – olvasható a közleményben.

Rendőrség is nyomoz

Azt is megemlítik, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya november 5-én nyomozást rendelt el a villamosbeszerzéssel kapcsolatban.

A BKV nem ért ezekkel egyet

A BKV szeptember végén azt közölte, hogy szerintük rendben zajlott le a használt villamosok közbeszerzése, és elutasítják a a Közbeszerzési Hatóság kifogásait.

Beszélgettek egymással

A beszerzési eljárás megindítása előtti kapcsolatfelvétel, sem a fővárosi önkormányzat, sem a BKV részéről elköteleződés nem történt – érvel a BKV:

Pikkelnek Karácsony Gergelyre?

Mióta Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, a Közbeszerzési Döntőbizottság kétszer annyi eljárást indított fővárosi cégek ellen, mint Tarlós István városvezetése idején – írja a Telex.

A számok is ezt mutatják

Az utolsó évben, amikor még végig Tarlós vezette a várost, a KDB 21 eljárást indított, a 2019-es önkormányzati választások utáni első teljes évben viszont már 42 vizsgálat érintette Budapest önkormányzatait és azok vállalkozásait.

A Fidesz is kommentálta

A kormánypárt közlése szerint a 7 milliárd forintos beszerzéséről Karácsony Gergely főpolgármester júniusban, a rendkívüli jogrend utolsó napján, egy személyben döntött. Emlékeztetnek arra is, hogy Karácsony Gergely vezetése alatt már 300 millió forintnyi bírságot kapott a főváros

Meleg van rajta

A párt kifogásolja, hogy a villamosok nem klimatizálhatók, ezért nyáron nagy bennük a forróság és ezért selejtezték le őket.

Ilyen (kék) villamosról lenne szó

Címlapfotó: ungarnheute.hu.