Elbocsátották a bencés rendből és az egyházi szolgálatból is azt a nyugalmazott szerzetestanárt, akiről egy egyházi vizsgálat megállapította, hogy a 1990-es években gimnazista fiúkat zaklatott. Tettei a vizsgálóbizottság szerint kimerítették a szexuális bántalmazás bűncselekmény fogalmát. A győri bencés közösség tagjai bocsánatot kérnek a sértettektől és mindenkitől, akinek fájdalmat okozott az ügy.

A Vatikánt is bevonták

Az évtizedekkel korábbi gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálásába a Vatikánt is bevonták és bár a konkrét cselekmények büntethetősége elévült, az egyházi bíróság alapos eljárást folytatott, az illető szerzetest súlyos szankciók érték. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fiatalkorúakat zaklattak

A bencések tájékoztatása szerint 2018 májusában Hortobágyi T. Cirill, a bencés rend főapátja több bejelentést is kapott arról, hogy a 1990-es évek közepén a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban fiatalkorú sérelmére az egyik szerzetestanár zaklatást, sorozatos érzelmi, hatalmi és szexuális abúzust követett el. A Szemlélek azt írja, hogy erről az ügyben érintett Szent Mór Bencés Perjelség adott tájékoztatást.

Kiderült az igazság

Az egyházi elöljáró még abban a hónapban vizsgálóbizottságot állított fel. Az általuk meghallgatott vallomások arról tanúskodtak, hogy az akkor még állandó bentlakásos rendszerben működő fiúgimnáziumban több fiatalkorú sérelmére elkövetett szexuális zaklatások bűncselekményei valósultak meg.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

Ugyanazt a bántalmazót nevezték meg

A meghallgatott áldozatok minden esetben ugyanazt a bántalmazót nevezték meg. Az áldozatok mellett a tanúk meghallgatása is alátámasztotta a bejelentések valóságtartalmát.

Elutasította a vádakat

Noha az ekkor már nyugállományban lévő szerzetestanár elutasította az ellene felhozott vádakat, Sárai-Szabó Kelemen perjel, a szerzetes elöljárója az előzetes vizsgálat vádjainak súlyossága és megalapozottsága miatt eltiltotta őt a szolgálat gyakorlásától, és egy olyan távolabbi, ideiglenes tartózkodási helyet jelölt ki számára, amely a bűnismétlés lehetőségét megakadályozta.

Büntetőeljárás Magyarországon

A bencések által készített összefoglaló dokumentumot a főapát megküldte a Hittani Kongregációnak, amely az egyházi büntetőeljárás lefolytatására Magyarországot jelölte ki.

Kizárták a bencés rendből

Ennek értelmében a Győri Egyházmegyei Bíróság meghozta ítéletét: a bencés rendből való kizárást és az egyházi szolgálatból való elbocsátást. A döntés annak teljességében 2023 áprilisában lett jogerős.

Gyermeklányokat molesztált Sz. Atya

A BudaPestkörnyéke.hu áprilisban írt egy másik ügyről, miszerint egy görögkatolikus pap, Sz. atya a rábízott gyermeklányok közül molesztálta az egyiket a vádak szerint. Utána mások is jelentkeztek hasonló problémákkal. „Annyit mondhatok, hogy az egyik papunkkal szemben vizsgálat folyik, amely vád nem tűnik megalapozottnak, sokkal inkább koholt vádnak tűnik” – mondta 444.hu-nak Kocsis Fülöp érsek. 

Közben kiderült, nem is egy lányról van szó

„Sz. atya egy gyermekvédelmi intézmény vezetője volt, amikor a Gyermekvédelmi Szakszolgálat feljelentette egy kamasz lány molesztálása miatt. Az eljárást lezárták, Sz. atyát áthelyezték a megye másik végébe, de nem sokkal később már az új szolgálati helyén is feljelentette egy 9 éves kislány anyja. A rendőrségi nyomozás még tart.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció