Rendkívüli kormányülést hívott össze szerda reggel 8-ra Orbán Viktor. A Karmelita kolostorban a kormánytagjai a Lengyelországot ért rakétatámadás miatt ültek össze. Az ülés részleteiről szerda délután Gulyás Gergely tart beszámolót. Cikkünk folyamatosan frissül…

Újraindult a Barátság kőolajvezeték

Újraindult a Barátság kőolajvezeték – jelentette be Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón. A miniszter szerint néhány napon belül teljes kapacitással érkezhet a kőolaj Magyarországra.

Turisztikai akcióterv

Turisztikai akciótervet fogadott el a kormány. 13 millió vendég 33 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon eddig idén, és ez jelentős növekedés a tavalyi évhez képest – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nehéz helyzetben a turizmus

A vendéglátás árbevétele tavalyhoz képest 45 százalékkal emelkedett. Az viszont látszik, hogy az energiaárak növekedésével a turisztikai ágazat is nehéz helyzetbe került, ezért a kormány egy akciótervet fogadott el.

Széchenyi Pihenőkártya

A Széchenyi Pihenőkártya szabályai változtatnak, a különféle füleket eltörlik, így a kártyán lévő összeget egyben lehet felhasználni és nem lesz semmilyen korlátozás a célok között. A turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetését felfüggesztik 2022. október 1. és 2023. március 31-e között, az eddig befizetett összeget vissza lehet igényelni.

Bevezetik a munkaidőkeret-szabályozást

A kötelező adatszolgáltatás időpontját fél évvel eltolják. A koronavírus alatt bevált, 24 havi munkaidőkeret-szabályozást újra bevezetik, de csak ebben az ágazatban.

Nem lesz élelmiszerhiány

Gulyás Gergely egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy az árstop után országosan és általánosságban sem tartanak attól, hogy ne lenne elegendő burgonya és tojás. A szabályozás egyébként minden boltra vonatkozik, így fel sem merül, hogy diszkriminatív legyen.

Nem helyes a fóti polgármester jutalma

A fóti polgármester 6 milliós jutalmáról Gulyás azt mondta, hogy nem tartja méltányosnak. Szerinte nem helyes hathavi jutalmat felvenni, és nem érti, hogyan merülhetett fel komolyan egy ilyen előterjesztés. A városvezető jutalmáról ebben a cikkünkben írtunk.

Rendkívüli kormányülés

Miután rakétatámadás érte Lengyelországot, még tegnap este összehívta a Védelmi Tanácsot a miniszterelnök. Szerda reggel pedig rendkívüli kormányülést tartott Orbán Viktor a Karmelita kolostorban.

Szijjártó Péter is megszólalt

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel fél 8 körül Facebook-oldalán jelentkezett, rövid bejegyzésében azt írta: speciális kapcsolat fűz minket Lengyelországhoz, a lengyelekhez. „Ez nem egyszerűen stratégiai partnerség vagy barátság, hanem testvériség. Ezért is figyeljük nagy-nagy aggodalommal tegnap óta a lengyelországi történéseket”– fogalmazott Szijjártó Péter.

Rakétatámadás Lengyelországban

November 15-én, az esti órákban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba a NATO-tag Lengyelországban, az ukrán határhoz közeli Przewodów városban; a támadásban két ember meghalt. Az incidens után rendkívüli ülést hívott össze a lengyel és a magyar kormány is. Andrzej Duda lengyel elnök és Mateusz Morawiecki kormányfő az államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Irodában (BBN) hívta össze az ülést kedd éjjel, a kialakult válsághelyzet miatt az államfő és a miniszterelnök a kormány nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága tagjaival tanácskozott.

Leállt a Barátság kőolajvezeték

Szintén kedd délután, szintén rakétatámadás volt a belorusz határnál. Itt találtak el egy transzformátorállomást. Ez felel a Barátság kőolajvezeték áramellátásáért. A Barátság olajvezeték így leállt, aminek oka, hogy a szivattyúknak nincs áramellátása.

Megszólalt a MOL

Emiatt tegnap délután óta nem érkezik kőolaj Magyarországra. A MOL keddi közleménye szerint az olajvállalat  figyelemmel kíséri a fejleményeket. Azt, hogy mikor és milyen feltételekkel lehet újraindítani a Barátság-vezetéket, az ukrán partnerekkel együtt vizsgálják. A MOL leszögezte, fel vannak készülve arra, hogy megállás nélkül biztosítsák Magyarország és a régió energiaellátását. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: