Elhunyt Django, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik keresőkutyája. A holland juhászkutyus egy betegség miatt ment el. A szomorú hírt Facebook-oldalán osztotta meg a NAV.

Éveken át segített

Django egy cigaretta- és kábítószer-kereső kutya volt, ezen termékek felderítésével éveken át segítette az adóhatóság munkáját. A NAV egy szívszorító bejegyzést osztott meg, amelyben szeretett állatuktól búcsúznak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Betegség vitte el

„Búcsúzunk Djangótól. Hirtelen, betegség következtében, elhunyt Django, a Bevetési Igazgatóság nyugat-magyarországi, cigaretta- és kábítószer-kereső holland juhászkutyája.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csaknem ötszáz felderítésben vett részt

Több mint 6 évig tartó szolgálata alatt közel félezer felderítésben vett részt, amelyekben csaknem 50 ezer doboz cigarettát talált, aminek az értéke mintegy 90 millió forint” – írták a bejegyzésben.

Trükkös módszer

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról korábban, hogy trükkös módon egy francia Renault-ba drogot rejtettek, majd az autóról levették a rendszámot és a kocsit egy lengyel trélerre tették rá, így hozták a határtól Zuglóig.

Lecsaptak rájuk

Amikor az Egressy úti garázsba akartak beállni a francia autóval lecsaptak a rendőrök. A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei pontosan tudták, hol kell keresni a drogot. Jó fülest kaptak valakitől, 20 kilónál több kábítószert találtak.

Már várták őket

A trélert vezető férfi a Budapest, 14. kerületi Egressy úton a Renaultot átadta H. Mihály 42 éves budapesti lakosnak, aki egy garázsba szándékozott beállni a járművel, amikor a rendőrök 22 óra 20 perckor lecsaptak rá.

40 csomag cucc

A személygépkocsi átvizsgálása során a nyomozók rejtekhelyet és kábítószergyanús anyagot találtak, 40 csomagban összesen bruttó 17,58 kg kábítószergyanús növényi törmelék – a helyszínen elvégzett teszt alapján marihuána – került elő. A H. Mihály lakásában tartott kutatás alkalmával 440,9 gramm kábítószergyanú növényi törmelék került elő.

A tréler sofőrjét palimadárnak nézték

A férfit kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A rendőrök megállapították, hogy a tréler sofőrjének nem volt tudomása a kábítószer-szállítmányról. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Django, a keresőkutya. Fotó: NAV/Facebook