Hivatalosan is a Fidesz tagja lett Gáspár Győzike. A rapper már többször bíróság elé állt adócsalás miatt, majd azt állította, hogy kölcsönből kifizette adótartozását, így megúszta a börtönt. A Fidesz oldalán március 15-én tűnt fel először, amikor a Békemeneten az első sorban vonult Bayer Zsolttal és Bencsik Andrással.

Győzike belépett a Fideszbe

Gáspár Győzike hivatalosan is belépett a Fideszbe, erről a valóságshow sztár tett közé egy képsorozatot Facebook oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Budai Gyula léptette be

A képeken az látszik, hogy Budai Gyula, a Külügyminisztérium épületében aláírja Győzike belépési nyilatkozatát. A posztja alatt a rapper letiltotta a kommenteket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Budai Gyula miniszteri biztos

A rapper és Budai Gyula azért találkozhattak a Külügyminisztérium épületében, mert a fideszes politikus a tárca külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztos.

Győzike és Budai Gyula a Külügyminisztériumban

Forrás: Facebook

Az első sorban vonult

Gáspár egyébként napok óta csak a Fideszről posztol a Facebook-oldalán, és legutóbb feltűnt a Békemeneten is. A rapper Bayer Zsolttal, Bencsik Andrással és Semjén Zsolttal vonult az első sorban.

Győzike Bencsik András mellett vonult a Békemeneten

Forrás: Facebook

Nem felel meg a szabályoknak

A 24.hu azt írja, valószínűleg nem felel meg teljesen a szabályoknak, hogy Budai egy állami épületben léptetett be valakit a pártba, ennek a kettőnek elvileg el kellene különülnie.

Győzike hétfőn ezt a fotómontázst is kiposztolta az oldalára

Forrás: Facebook/Gáspár Győző

Fásy Ádám is a Fideszt támogatja

Nem Gáspár Győző az első mulatós, aki nyíltan kiáll a kormánypárt mellett. Fasy Ádám is idén már másodszor vonult az első sorban a Békemeneten. Tavaly a multatós szívinfarktust kapott, betegsége idején Orbán Viktor levélben kívánt neki jó egészséget. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Budai Gyula és Gáspár Győzike – Forrás: Facebook/Gáspár Győző