Lényegében rabszolgasorban tartott két embert egy ercsi férfi. Kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt nyomoztak ellene.

Hajléktalanok voltak a célpontjai

A 39 éves gyanúsított 2021-ben rendszeresen Budapestre utazott, ahol hajléktalanokat arra vett rá, hogy vele Ercsibe utazzanak, ahol munkát és szállást ad nekik.

Idősek

Egy 62 és egy 66 éves férfi hitt neki. Az ercsi férfi a két sértett személyi okmányait, alkalmi munkájukért kapott keresményüket elvette, tovább meghatalmazás révén nyugdíjukat és szociális segélyüket is felvette.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ebből élt

A pénzből semmit sem adott nekik, azt családjával együtt egyszerűen felélte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Állati sorban

A melléképületekben, embertelen körülmények között elszállásolt és kiszolgáltatott helyzetben lévő sértetteket rendszeresen a ház körüli munkák elvégzésére kényszerítette.

Kívülről

Belülről

Ezek az emberek rettegnek

Az emberkereskedelemmel kapcsolatos nyomozásokat a rendőrség kiemelten kezeli – áll a police.hu-n. A megfélemlített emberek miatt azt kérik, ha valakinek tudomása van arról, hogy valakit erőszakkal, zsarolással, bántalmazással vagy fenyegetéssel félelemben tartanak, kizsákmányolnak, vagy engedelmességre kényszerítenek, tegyen bejelentést a rendőrségre.

Ez is érdekelheti

Címlapfotó a rendőrség felvétele.