Vicces ötletnek gondolta az Európa nevű rendezvényhajó egyik férfi utasa, hogy a hajóról belekapaszkodjon a Lánchíd állványzatába, amikor a hajó elhaladt alatta. Csakhogy a férfi túl sok ideig lógott a levegőben, és ezalatt a hajó kiúszott alóla, ő pedig a vízbe pottyant.

Megkapaszkodott a Lánchídban

Nem mindennapi dolog történt szombat este fél nyolc környékén Budapesten, ugyanis az Európa nevű rendezvényhajó egyik férfi utasa belekapaszkodott a Lánchíd állványzatába, amikor a hajó épp átment a híd alatt – írja a Telex.

Beleesett a vízbe

Az ugyan nem derült ki pontosan, hogy mi járhatott a férfi fejében, amikor rácsimpaszkodott a hídra, mindenesetre az Európa hajó kiúszott alóla, és így ő a vízbe esett bele. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megerősítette a hírt a rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a híroldal megkeresésére megerősítette, hogy valóban kaptak egy bejelentést tegnap 19 óra 35 perckor egy dunai balesetről. „A bejelentéssel párhuzamosan az Európa rendezvényhajó kapitánya azt jelentette a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy a vízbe esett férfi a hajó utasa volt, aki felkapaszkodott a Lánchíd állványzatára, és mivel a hajó kiment alóla, a vízbe esett.”

Kimentették a vízből

A rendőrség azt is írta, hogy a férfit egy közelben lévő hajó legénysége mentette ki, akik átadták őt a vízirendészeknek. Szerencsére a férfi nem sérült meg, orvosi ellátást nem kért.

Feljelentették

Az eszelős húzása miatt a rendőrség garázdaság miatt szabálysértési feljelentést tett ellene.

Megemlékezést tartottak a Hableány-katasztrófa évfordulóján

Megemlékezést tartottak a Hableány-tragédia helyszínén a második évfordulón: az Ökumenikus Egyház megemlékezésén hajóval közelítették meg a baleset helyszínét, ahová koszorút is raktak. A rendezvényen Tóth Mihály lelkész vezette a megemlékező szertartást és mondott gyászbeszédet

28 harangütéssel emlékeztek

A tragédia során elhunyt 28 magyar hajós és dél-koreai áldozatra 28 harangütéssel emlékeztek a szomorú napon. A résztvevők koszorút helyeztek el a Margit híd pesti hídfőjénél és rózsákat dobtak a Duna vizébe.

Minden évben megtartják

Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság szóvivője azt mondta, hogy a megemlékezést hagyománnyá szeretnék tenni, hogy minden évben megtarthassák a rendezvényt a baleset évfordulóján. EZ IS ÉRDEKELHET: “Elütöttem egy hajót, lehet, hogy én leszek a hibás” – Folytatódott a Hableány-büntetőper, ahol újabb hangfelvételek borzolták fel a kedélyeket

Zajlik a büntetőper

A Dunán történt, rettenetes hajókatasztrófa ügyét a bíróságon tárgyalják, ahol a vádlott, a balesetet okozó Viking Sigyn 65 éves ukrán kapitánya eleinte szótlan volt, és nem ismerte el a hibáját, azonban később bevallotta, hogy nem figyelte a műszerfalon a radart. A büntetőper jelenleg is folyamatban van. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Lánchíd – Forrás: BudaPestkörnyéke