Ahogy azt korábban megírtuk, koronavírusos lett a 8. kerület polgármestere, Pikó András. Két hétig oxigénmaszkban volt a kórházban, majdnem intenzívre is került. Azt mondta a 168 órának, hogy kínzó, gyötrelmes érzés, a koronavírus, pláne úgy, hogy halálfélelmed van közben.

Megúszta az intenzívet

Koronavírus-fertőzéssel kezelték a Szent László Kórházban, azt mondták, 2-3 hónapig van védettsége. Egy-két napig úgy tűnt, akár intenzívre is kerülhet, erre végül nem került sor.

Két hétig oxigénmaszkban

Két hetet oxigénmaszkban töltött, 10 -15 másodperces szünetekkel tudott csak beszélni. „Ha a maszkot levettem, nem kaptam levegőt. Kínzó, gyötrelmes érzés, pláne úgy, hogy halálfélelmed van. A kettő együtt: a fuldoklás, kombinálva a lelki félelemmel, okozott néhány gyötrelmes napot – mondta Pikó András a 168 órának adott interjújában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyorsan elfárad

„Úgy jöttem ki a kórteremből, hogy ide nekem a világot. Mire az autóba beszálltam, lépni is alig tudtam. A fizikai igénybevételtől távol tartom magam. De azért persze dolgozom” – mondta a józsefvárosi polgármester.

Gyógyszerpróba alanya

Pikó András azt is elmondta: „Gyógyszerpróba alanya vagyok, vissza kell mennem két hét múlva. Megnézik a tüdőmet, és részt vehetek a véradásban is, mivel a gyógymód része, hogy a fertőzésen átesettek vérét vérplazma formájában az új betegek kapják.”

A képviselő halála után ment kórházba

Beszélt Balogh Lajos Paciról, a fertőzésben elhunyt, 27 éves kerületi képviselőről, akinek már javult az állapota, amikor visszaesett. Pikó azt mondta, ha nincs a fejében ez a történet, be se fekszik a kórházba, mert mindig rettegett tőle. Végül hagyta rábeszélni magát.

A családja is elkapta a vírust

„A fiaim és a feleségem is elkapták, meg is viselte Katát a dolog, jobban, mint engem. Nemcsak magáért, hanem azért is aggódhatott, hogy hazatérek-e egyáltalán. Az itthonlét most valóban újrakezdés. Más fénytörésben látom a világot. Politikai piszkálódásokra már oda sem figyelek” – mondta Józsefváros polgármestere.

1 millió fertőzött lehet

Mint mondja: Ha a valós számokat nézzük, az igazság az, hogy a hazai fertőzésszám a millióhoz közelít. Mindenkinek van érintett ismerőse, vagy olyan, aki ellátatlan, vagy olyan, aki nem is tud róla. Az emberek tömegesen kerülnek kapcsolatba az egészségüggyel, és a tapasztalat megdöbbentő.

Leromlott rendszer

Nagy tömegek egyszerre látják, mit tud az egészségügy. Leromlott rendszerben, lehetetlen környezetben emberfeletti munkát végez a végsőkig lestrapált személyzet. Csak hálásak lehetünk érte.

Nem működik az állam

Három stratégiai ágon (oktatás, egészségügy, információszolgáltatás) nap nap után megtapasztalhatjuk, hogy nem működik az állam. Mondhatják, 17 ezer lélegeztetőgépünk van, ám a rendszer képtelen működtetni őket.

Az ország vezetői többet is tehettek volna

Ehhez képest augusztusban bizonyos emberek arról beszéltek, hogy Horvátország helyett menjünk minél többen a Balatonra. Görcsösen ragaszkodtak ahhoz, hogy nyilvánosak legyenek a futballrendezvények. Miközben nem született döntés arról, hogy a munkájukat elvesztő százezrek segítséget kapjanak. A világon mindenütt születtek ilyen döntések – mondta a Józsefváros polgármestere.

Kiemelt kép: Pikó András, Józsefváros polgármestere – Forrás: Facebook/Pikó András