Hétfő este nyolckor hálatapsot tartottak Budaörsön a Szivárvány utcában a mentősök tiszteletére. Az érintettek szirénáztak és visszaintegettek az ablakban éneklő embereknek. A videót a cikkünk alján lehet megnézni.

Jól sikerült a veszélyhelyzetben dolgozókért szóló esti 8 órai taps hétfőn a budaörsi lakótelepen. A szervező Vincze Kinga ugyanis szólt a mentősöknek, ha tehetik, menjenek el valamikor a Szivárvány utca 6-tal szemben, mert sokan várják az ablakokban őket.

A mentősök ezt most meg is tették, és villogással, szirénázással köszönték meg, hogy az emberek gondolnak rájuk, illetve a helytállásukért nekik írt köszönőlevelet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az esti tapsolás nem most kezdődött. Az első budaörsi csoport március 21-én alakult meg és csatlakozott a Taps a dolgozókért országos akcióhoz, majd pár nap múlva egy önálló helyi csoport is létrejött Budaörs tapsol néven, és bizonyára lesznek még továbbiak – írja a Budaörsinaplo.hu.

Hétfő este a lakótelepen a mentősöket látva és hallva a buszok és a rendőrök is lassítottak, dudáltak, miközben a háttérből szólt az Európa című szám. Voltak, akik még a focipálya környékén is csatlakoztak a lakótelepi tapsolókhoz, mert oda is elhallatszott.

Ahogy azt korábban megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, az agglomerációban a koronavírs-járvány első halálos áldozata budaörsi volt. Wittinghoff Tamás néhány napja arról tájékoztatta a helyieket, hogy 5 pozitív esetről van tudomásuk, akik valóban megfertőződtek a koronavírussal, közülük három fő van kórházban. Sajnos az eddig közzétett halálos áldozatok egyike is budaörsi polgár.  Az elhunyt és a kórházban kezelt betegeken kívül a többiek az otthonukban, hatósági karantén alatt tartózkodnak.

Kiemelt kép: részlet a videóból