Hamis LEGO-játékot, szabadidőruhákat és partiszetteket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a 153 millió forint értékű rakományra az M43-as autópályán egy bolgár rendszámú kamionban ellenőrzésekor bukkantak – közölte a vámhivatal kedden.
Nagyon hasonlított az eredeti LOGO-ra
A NAV munkatársai a Krak-éri pihenőhelyén állították meg a Görögországból érkező teherautót, amely fennakadt a kockázatelemzésen. A raktérből ledlámpák, párnák, kések, úszósapkák és papíráruk között az eredeti LEGO-hoz a megtévesztésig hasonló, 180 darab játék, 330 „Palm Angels” feliratos szabadidőruha-szett, valamint a Wednesday horrorkomédia szereplőinek fotóival díszített, 17 ezer partikészlet került elő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Silány minőség
A játékokról és a többi áruról is megállapították, hogy az eredetinél szemmel láthatóan is jóval silányabb minőségűek, nem túl jó minőségű hamisítványok.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Erről ismered fel
Ha valaki látott már eredeti LEGO-t, akkor könnyen felismeri a hamisítványt. Sem a színek, sem a kockák formája nem elég kidolgozott, ráadásul sokkal olcsóbb. Nem érdemes megvenni, mert az igazi LEGO-val nem lehet összeépíteni a kockákat.
Engedély nélkül került forgalomba
Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi termék hamisított, amely a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül került forgalomba.
18 ezer hamis áru
A NAV pénzügyőrei a mintegy 18 ezer hamis árut lefoglalták, és iparjogvédelmi, valamint szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt eljárást indítottak – olvasható a közleményben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Gyanús csomag
Nemrég írtunk arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy Dél-Ázsiából küldött, gyanús csomagról kaptak jelzést a rendőrök még januárban, és mint kiderült, a dobozokban gyógyszer volt, ami nem rendelkezett Magyarország területére érvényes forgalomba hozatali engedéllyel.
Vírus ellen akart védekezni
A rendőrség szerint egy 41 éves piliscsabai nő külföldről rendelt gyógyszerekkel szerette volna megóvni szeretteit a fertőzéstől, azonban a termékek – amelyekből rendelt – nem rendelkeztek magyarországi engedéllyel.
Felelőtlenség
A tiltott gyógyszerek miatt a rendőrök február 25-én gyógyszerhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a termékek megrendelőjét, a 41 éves nőt, aki azonban panasszal élt a gyanúsítás ellen, mivel szerinte nem követett el bűncselekményt, legfeljebb felelőtlen volt.
Nem érzi magát hibásnak
A nő azt magyarázta a rendőröknek, nem volt tisztában azzal, hogy a gyógyszer engedély hiányában nem használható itthon. Sőt azt sem tudta, hogy az ilyen termékeket nem lehet megrendelni, ezért nem is igazán érzi magát hibásnak.
Lezárták a nyomozást
A pilisvörösvári rendőrség a gyógyszerhamisítás miatt indított nyomozást befejezte, majd a keletkezett iratokat átadta az ügyészségnek. Az egyenruhások egyben intézkedtek a lefoglalt tabletták elkobzására.
Kiemelt kép: illusztráció