Igazoltatás során bukott le egy gyilkosság miatt körözött tiborszállási férfi. A győri rendőrök tájékoztatása szerint a csornai rendőrök Szilsárkányban igazoltatták a 20 éves fiatalembert, és akkor derült ki, hogy emberölés miatt keresték.
3 éve történt
A 24.hu úgy tudja, hogy a 2019 szilveszterén történt dunavarsányi gyilkosság egyik elkövetőjét kapták el. Ez volt az az ügy, amikor egy ötfős banda ellátogatott egy ismerőséhez, hogy megszerezzék a pénzét. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Középkorú férfi volt az áldozat
Miután az 56 éves férfi nem adta oda önként nekik, ezért nekiestek, és ütötték-vágták, majd többször megszúrták.
Tojás volt a zsákmány
Az áldozat a földre esett, és ezek után kiürítették a hűtőszekrényét, magukhoz vették az ott talált szalonnát, tojást, süteményt, valamint a ház többi részében felkutatott ékszereket, kozmetikai cikkeket, és elmenekültek.
Később találták meg
Az áldozat holttestét pár nappal később találták meg a családtagjai. 2019 decemberében ölthették meg, de csak 2020 január 4-én találták meg.
Elsőre nem volt gyanús
A helyszínen nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért közigazgatási hatósági eljárás indul. A boncolás után azonban már gyilkosság miatt nyomoztak.
4-én biztosan benne voltak
Egy hét múlva két férfit és két nőt állítottak elő. A vallomások alapján az rajzolódott ki a rendőrök előtt, hogy a társaság tagjai 2019. december 31-én este akartak pénzt szerezni. Később bővült a keresettek köre – írta akkor a police.hu.
Egy nő elfogása

Egy másik szörnyű gyilkosság a településről
Címlapkép: a rendőrség felvétele.