Egy hatalmas darázsfészket ástak ki szerdán délelőtt Komárom-Esztergom megyében, Dad határában. A helyi munkások tereprendezés és fűnyírás közben vették észre, hogy a fölben egy nagy lyuk tátong.

Veszély

Az esetről a Blikk számolt be, mint írják a nyílásnál észrevették, hogy meglehetősen sok a darázs, ezért úgy vélték hamar cselekedniük kell. A rovarok ugyanis ekkora mennyiségben számos emberre jelentettek veszélyt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elképesztő mennyiségű darázs

A portál cikke szerint a dadi Magyar Attila vezetésével, aki elsőként fedezte fel a fészket, egy darazsak ellen kifejlesztett mérget fújtak a lyukba. Mint kiderült hét emeletnyi ilyen darázslak volt a föld alatt, 3-10 000 darázs is élhetett benne.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Csoda, hogy nem esett senkinek baja

Az első vegyi támadás éppen ezért nem is érte el a célját, amikor ugyanis a munkások elkezdték kiásni a darazsak földbe épített fészkét, a megvadult fullánkások tucatjai kezdtek el kirajzani. Kész csoda, hogy a munkásoknak nem esett baja.

Elhárult a veszély

Az irtószerből szerencsére még maradt, így a második kísérlet már sikeres volt, így elhárult az életveszély.

Pár hete tragédia történt

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta esélye sem volt a túlélésre annak az 56 éves férfinak, aki a szentendrei piacon lenyelt egy darazsat. Rocco, ahogyan a helyiek hívját, valószínűleg allergiás lehetett a rovar méreganyagára, ezért halhatott bele a darázscsípésbe. A helyi zöldéges eladóját egész Szentendre gyászolja.

Megszólalt a zöldséges

A Bükkös-parti zöldéges 8 éve adott munkát a tragikus sorsú férfinak. Roccot mindenki szerette, közvetlen, mindig jókedvű férfiként emlékeznek rá a törzsvásárlók. „Itt voltam Rocco utolsó perceiben. Szörnyű volt a halálát végig nézni. Nem is nagyon tudok róla beszélni” – mondta a férfi főnöke a Borsnak a tragédia másnapján.

Lenyelte a darázsat

A tragédia előtti percekben Rocco éppen a bódé előtt foglalatoskodott az áruval, amikor valahogy berepült a szájába egy darázs, ő pedig lenyelte a szárnyas rovart. Az állat megcsípte a torkában, így a férfi megfulladt.

Mentőhelikopter is érkezett

A fuldokló férfin többen próbáltak segíteni. Az egyik vásárló biciklivel rohant a közeli orvosi rendelőbe, onnan is érkezett segítség. Majd egy mentőautó és egy mentőhelikopter is a helyszínre érkezett, ám az életét sajnos nem lehetett megmenteni.

Méreganyag kerül a szervezetbe

Egy darázscsípés jó esetben csak gyorsan múló kellemetlenség. Rosszabb esetben azonban súlyos allergiás reakciót vált ki, és halált is okozhat. A rovarcsípésekkel méreganyag kerül a szervezetbe, ami gyulladást vált ki, ez azonban esetek túlnyomó többségében csak a csípés helyén jelentkezik egyéb tünetek nélkül.

Allergiás reakciót válhat ki

Rossz esetben a méreg allergiás reakciót vált ki, a csípés életveszélyes lehet. Azonnali orvosi ellátásra van szükség, ha a csípést követő harminc percen belül hasi görcs, hasmenés, hányás, testszerte megjelenő csalánkiütés, sápadtság, nyelési zavar, szédülés, szájban vagy szemben jelentkező duzzanat, köhögés, torokszorító érzés, sípoló vagy nehézlégzés, eszméletvesztés jelentkezik. Ezek mind az allergiás reakció, anafilaxia lehetséges tünetei.

Önbelövő injekció

Mivel a rovarméreg-allergia életet veszélyeztető állapot, ilyen esetben azonnal ki kell hívni a mentőt. Kalcium vagy antihisztamin (pl. Fenistil tabletta vagy csepp) beadása ilyen esetben nem fog hatni, csak az adrenalin tartalmú önbelövő injekció (Epipen, Anapen) vagy a Tonogen injekció segíthet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet

“Könnyezve, egyik kedvenc dalommal a fülemben elmentem örökre” – belehalt a darázscsípésbe a magyar rockzenész, Ribarics Tamás 13 napig volt kómában

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels