Több mint 55 millió forint értékű speedet foglaltak le a rendőrök múlt szombaton két kőbányai helyszínen – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda reggel a police.hu oldalon.

Kábítószerlabort akartak üzemeltetni

A gyanú szerint egy 44 éves férfi és 48 éves társa egy kőbányai lakásban akart kábítószerlabort üzemeltetni.

FRISS!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megúszta a börtönt az anya, aki egy patak mellett hagyta meghalni újszülött csecsemőjét

Elkapták az egyik gyanúsítottat

A nyomozók egy 10. kerületi lakásban elfogták a 44 éves férfit, akinél 43 gramm speedet, valamint metamfetamin-tartalmú kábítószer készítéséhez alkalmas anyagokat találtak.

Ezeket találták

A lakásban tartott szemle során több mint 7 ezer euró, illetve több mint 1 millió forint került elő, valamint egy gépjármű indítókulcsa is. A közelben parkoló autóban a nyomozók egy fekete táskát találtak, amiben több mint 7 kilogramm por állagú speed volt.

EZ IS ÉRDEKELHET:

“Egyszerűen bekattant” – Ez vezethetett a 18. kerületi tragédiához, ezért ölhette meg anyját és annak élettársát Sándor

A társát is elfogták

Ezzel egy időben egy másik kőbányai helyszínen a férfi társát is elfogták a nyomozók, aki korábban társától több mint 11 kilogramm kábítószert vett át.

Kidobta a drogot

A férfi, hogy a lebukást elkerülje, a kábítószert az autójából kidobta, de a nyomozók egy parkoló autó alatt megtalálták. A rendőrök az elfogáskor az autót is átkutatták, és több mint 1 millió forintot találtak – írja az MTI.

EZ MÁR OLVASTAD?

Cáfol a család: mégsem koronavírusban halt meg a 13. kerületi iskolában tanító pedagógus?

Vidéken is kutattak

A 48 éves férfi vidéki lakásán szintén kutatást tartottak, ahol egy műanyag kannában közel 100 kilogramm folyékony anyagot, feltehetően kénsavat találtak, amely a lefoglalt kábítószer előállításának egyik alapanyaga.

Őrizetben vannak

A nyomozók a férfiakat kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Kiemelt kép: Illusztráció