Szeptemberben 687 praxisban nem volt orvos, Budapesten januárhoz képest ötödével ugrott meg a betöltetlen körzetek száma – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzéséből. Magyarországon minden tizedik háziorvosi praxis üres, a betegellátást helyettesítéssel oldják meg.

Háziorvosi praxisok

Szeptember elsejei adatok szerint 687 betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon, összesen 516 településen, minden tizedik praxis üres. Janárhoz képest a betöltetlen praxisok számában 6 százalékkal, Budapesten 23 százalékkal csökkent – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem kellenek a praxisok

A betöltetlen praxisokból 80 több mint 10 éve, 126 pedig több mint 5 éve helyettesítésre szorul. Még akkor sem kelendők a praxisjogok, ha eladhatók és hitelt is fel lehet venni a vásárlásukra.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Napi 50 beteg

2010 és 2021 között 644 fővel 10 százalékkal csökkent a praktizáló háziorvosok száma. 2021-ben a 5807 praktizáló háziorvos több mint 73 millió esetet látott el.  Egy háziorvosra 12 645 eset jutott, ez napi 50 beteget jelent, ami 16,3 százalékos emelkedés 2020-hoz képest.

Telemedicina

A betegszám növekedésének hátterében a Covid-19 járvány alatt bevezetett telemedicinális ellátás állhat, ami közel 2,5 millió esettel csökkentette ugyan a rendelői ellátások számát, ellenben több mint 10 millió új esetet jelentett telefonon keresztül.

Pest megyében 58 orvos hiányzik

Megyei szinten a legtöbb háziorvos 73 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hiányzik. Hasonlóan sok a betöltetlen praxis Budapesten és Pest megyében, ahol 59, illetve 58 háziorvost keresnek, valamint Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyékben, ahol 47, valamint 45 betöltetlen praxis van. Átlag feletti volt az orvoshiány Fejér, Heves és Nógrád megyékben.

Hiányzó háziorvosok

Települések tekintetében kiemelkedő volt Salgótarján és Tatabánya 9, illetve 8 betöltetlen praxissal. Továbbá négynél több háziorvos hiányzott, Pápán, Dunaújvárosban, Székesfehérváron, Nagykanizsán, illetve Újpesten, Kőbányán, Zuglóban, Kispesten és Pestszenterzsébeten, valamint a 15., a 17., a 18. kerületekben is.

Nincs utánpótlás

A betöltetlen praxisok növekvő számának egyik oka, hogy a háziorvosok körében jelentős az elöregedés, azaz a nyugdíjba vonuló orvosok helyett nincs utánpótlás. A háziorvosok átlag életkora 60 év körüli.

Kilátástalanság

A GKI másik két problémaként jelölte meg a kilátástalanságot, ami főleg azokat a praxisokat sújtja, amelyek nehezen elérhető településeken találhatóak, illetve a magánellátás elszívó hatását a magasabb juttatások miatt, ez a probléma inkább a nagyobb városok esetében magyarázhatja a betöltetlen praxisok magas számának emelkedését.

Egészségügyi tervezet

A napokban írtunk arról, hogy Pintér Sándor, az egészségügyért is felelős belügyminiszter vezetésével elkészült az egészségügy átalakításáról szóló javaslat. A tervezet értelmében a háziorvos hétköznap reggel 8 és délután 4 óra között saját rendelőjében látja el a területéhez, vagy a praxisközösségéhez tartozó betegeket.

Ügyeletet is vállalniuk kellene

Délután 4-től este 10-ig, illetve hétvégén és ünnepnapon reggel 8-tól délután 2-ig ügyeletet lát el a járási szakrendelőben. Este tíztől reggel nyolcig, illetve hétvégén délután 2-től másnap reggel 8-ig a háziorvosi jellegű sürgős esetekre vonatkozó orvosi ügyeletet az OMSZ biztosítja. A feladatokat délután 4-től másnap reggelig, illetve hétvégén és ünnepnapokon az OMSZ diszpécserközpontja osztályozza, a háziorvosnak pedig jelzi, ha a beteghez ki kell mennie. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Bruzák Noémi