A koronavírus járvány negyedik hulláma elérte Magyarországot, az elmúlt napokban az egyre növekvő esetszámokkal szembesülhettünk, ráadásul nagyon úgy fest, hogy most a gyerekek is súlyos tüneteket produkálhatnak, a szakértők szerint ezért mihamarabb el kellene kezdeni oltani a 12 év alattiakat is.

Hétről hétre emelkedik a koronavírusos gyerekek száma

Az RTL Klub Híradójában megszólalt a Bethesda Gyermekkórház igazgatója, aki elmondta, hétről hétre emelkedik a koronavírusos gyermekek száma. Ráadásul aggodalomra adhat okot, hogy míg az előző hullámokban a gyerekek alig észlelhető tünetekkel vészelték át a betegség, addig most a negyedik hullámban jelentősen megnőtt azoknak a száma, akiknél agresszívabb formában jelentkezik a vírus. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Korábban tünet nélkül átvészelték

„Az előző hullámokban sokkal gyakoribb volt, hogy a tünetes, illetve covidos szülők gyermekei vagy nem mutattak tünetet, vagy csak egész enyhe tünetet mutattak. Ehhez képest most az az első benyomás, hogy talán sokkal többször jelentkezik a gyermekeknél is tünettel a koronavírus-fertőzés” – mondta a híradónak Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt mondja a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója ennek kapcsán azt is elmondta, az elmúlt másfél karanténidőszaka előidézhette, hogy agresszívabban támadja meg a vírus a gyerekeket, ugyanis ebben az időszakban jóval kevesebb kórokozóval találkoztak.

Zacher Gábor szerint oltani kell

A téma kapcsán Zacher Gábor, sürgősségi szakorvos is megszólalt, aki elmondta, amint az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezi a 12 éven aluliak oltását, úgy itthon is el kell kezdeni beoltani őket: „A gyerekeket is érinti, egyre többen vannak akár a csecsemők között is.” – mondta.

Nem tudni pontos adatokat

Az RTL Híradó érdeklődött a Heim Pál Gyermekkórháznál és az egészségügyért felelős minisztériumnál, hány koronavírusos gyereket ápolnak a magyar kórházakban, azonban egyelőre nem kaptak választ.

A riport itt nézhető vissza:

Az USA-ban kezdhetik oltani az 5-11 éveseket

Megkezdődhet az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni beoltása az Egyesült Államokban, miután Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója kedden hivatalosan is jóváhagyta a szervezet tanácsadó testületének ajánlását.

Megszavazták

November 2-án, kedden délelőtt a CDC tanácsadó testülete egyhangúlag, 14-0 arányban döntött úgy, hogy javasolja az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett, koronavírus elleni vakcina beadását az 5 és 11 év közöttiek számára. Walensky kedden azt mondta: ennek a korosztálynak a beoltása is fontos a Covid-19 elleni védelem szempontjából, és hozzájárul ahhoz, hogy az oktatás visszatérhessen a normális kerékvágásba

Fordulópont

„Ma fordulóponthoz érkeztünk a Covid-19 elleni harcunkban egy biztonságos és hatékony oltóanyag engedélyezésével az 5 és 11 év közötti gyerekek számára” – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a CDC bejelentését követően kiadott közleményében. „Mindez lehetővé teszi, hogy véget érjen a szülők hónapok óta tartó aggodalma. Ez nemzetünk számára jelentős előrelépés a vírus legyőzéséért folytatott harcban” – tette hozzá.

Így kaphatják meg

Az előírások szerint a vakcinát két 10 mikrogrammos adagban, háromhetes különbséggel adják majd be. Ez a 12 éven felülieknek adott mennyiség egyharmada. A különböző kiszerelés, csomagolás, illetve a korábbiaktól különböző méretű tűk kiszállítása a szakemberek szerint időt vesz igénybe, de Jeff Zients, a Fehér Ház Covid-19 munkacsoportjának vezetője azt mondta, hogy a folyamat november 8-ig „teljesen zökkenőmentessé válik.”

Hatékony

A Pfizer egy korábbi tájékoztatóján közzétett tanulmány szerint az általuk kifejlesztett oltás kisebb dózisai biztonságosak az 5 és 11 év közöttiek esetében, valamint csaknem 91 százalékban hatékonyak a tünetekkel járó betegségek megelőzésében. A vállalat reméli, hogy a kisebb adag miatt csökkennek a lehetséges mellékhatások. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: RTL Klub Híradó videorészlet