Egy nap alatt csaknem 9 ezer gépjármű sebességét ellenőrizték Budapest 2. kerületében, gyorshajtást összesen 54 esetben rögzítettek. A 11. kerületben két nap alatt 403 gyorshajtót mértek be, közülük egy 138-cal száguldott.

Akcióban a trafibox

A 2. kerületi önkormányzat által a Máriaremetei útra és a Nagykovácsi útra telepített trafiboxok kamerái előtt 2023. augusztus 8-án 7066 jármű haladt el, melyekből 20 lépte át a megengedett sebességhatárt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ellenőrizték a forgalmat

A rendőrök az Árpád fejedelem útján is ellenőrizték a forgalmat ezen a napon, kamerájuk előtt 1905 jármű haladt el, melyekből 34 haladt gyorsabban a megengedettnél. A 24 óra alatt összesen ellenőrzött 8971 gépjárműnek 0,6%-a lépte át a sebességhatárt.

50 helyett 87

A legnagyobb mértékű gyorshajtást az Árpád fejedelem útján mérték a rendőrök, ahol egy autós a megengedett 50 helyett 87 km/órával közlekedett, amiért 60 ezer forint közigazgatási bírságra számíthat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A 11. kerületben is mértek

A 11. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2023. augusztus 9-én a Nagyszőlős utcán tartottak sebességmérő akciót. Az ellenőrzés kevesebb mint öt órája alatt csaknem 3000 elhaladó jármű közül 196 lépte át a megengedett sebességet.

Kirívó eset

A legkirívóbb eset egy 50 helyett 93 km/órával száguldó autós volt, amiért szintén 60 ezer forint közigazgatási bírság jár. Másnap az Andor utcán és a Nagyszőlős utcán mértek újra, ahol összesen 5360 elhaladó járműből 207 lépte át a megengedett 50-es határt. A negatív csúcstartó 138-cal száguldott, a több mint két és félszeres gyorshajtásért 300 ezer forint közigazgatási bírságot fizethet be.

Nagy probléma a gyorshajtás

A gyorshajtás egyébként mind Budapest utcáin, mind az egész ország területén hatalmas probléma. Az utóbbi hetekben a téma kiemelt figyelmet is kapott, ugyanis mint is mert július 1-jén, az Árpád hídon halt meg egy fiatal biciklis egy száguldozó sofőr miatt.

Brutális baleset

Ahogyan azt akkor elsők között megírtuk egy útpadkának vágódó Mercedes egy szabályosan, a biciklisávon tekerő kerékpárost elgázolt, amelynek következtében a biciklis életét vesztette.

Spontán versenyből lett a tragédia

Úgy tudni , hogy három autó, egy Mercedes és két BMW spontán versengeni kezdett egymással a közúton. Ez vezetett végül a halálos balesethez, mondta el az eset Balogh Ádám rendőr ezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője. A versenyzés tényét egyébként a Merci sofőrje tagadja.

Emelnek a bírságon

Szintén itt, a Kékvillogó oldalán számoltunk be róla, hogy jelentős emelésre készül a kormány a közlekedési bírságok összegeit illetően. A tervezet szerint gyakorlatilag minden bírságot megemelnek szeptember elsejével.

Ha a megengedett legnagyobb sebesség 50 kilométer/óra:

  • 15 km/h-s túllépés esetén 30 ezer forint helyett 39 ezer,
  • 25 km/h-s túllépésnél 45 ezer helyett 58 500 forint lesz a büntetés,
  • 35 km/h-s túllépésnél 60 ezer helyett 78 ezres csekk jön majd.
  • 45 km/h-s túllépésnél 90 ezres csekk helyett 117 ezres jön,
  • 55 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezer,
  • 65 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezer,
  • 75 km/h-s, vagy afeletti túllépésnél pedig 300 ezres helyett 390 ezres büntetést kap a sofőr.

Ha a megengedett legnagyobb sebesség 50 és 100 kilométer/óra között van:

  • 15-30 km/h-s túllépésnél 30 ezer helyett 39 ezer,
  • 30-45 km/h-s túllépésnél 45 ezer helyett 58 500,
  • 45-60 km/h-s túllépésnél 60 ezer helyett 78 ezer,
  • 60-75 km/h-s túllépésnél 90 ezer helyett 117 ezer,
  • 75-90 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezer,
  • 90-105 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezer,
  • 105 km/h-s sebességtúllépés felett pedig egységesen 390 ezer forintos büntetés fog járni.

Ha pedig a megengedett legnagyobb sebesség 100 kilométer/óra felett van:

  • 20-35 km/h-s túllépésnél 30 ezerről 39 ezerre nő a bírság,
  • 35-50 km/h-s túllépésnél 45 ezer forintról 58 500 forintra nő a büntetés,
  • 50-65 km/h-s túllépésnél 60 ezer forint helyett 78 ezret,
  • 65-80 km/h-s túllépésnél 90 ezer helyett 117 ezret,
  • 80-95 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezret,
  • 95-110 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezret kell fizetni,
  • 110 km/h-s túllépésnél pedig az eddigi 300 ezres bírság helyett 390 ezer forintot kell fizetni.

Ittas vezetés esetén

Emelnék a gyorshajtás és az ittas vezetés utáni büntetéseket a személy- és áruszállításban dolgozók esetében is. Ha valaki gyorsan hajt, vagy részegen ül a volán mögé, akkor 2000 köbcentis, vagy annál kisebb motor esetén az autó sofőrjére az eddigi 400 ezres büntetés helyett 520 ezer forintos büntetés jár, 2000 köbcentis motorméret felett viszont az eddigi 800 ezres büntetés egészen 1,04 millió forintig nő. További részletek ebben a cikkünkben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu