Instagram-oldalán osztotta meg a Romantic frontembere, Gáspár Győző, hogy átvette a tagkártyáját. Ehhez ez fotót is posztolt, így már hivatalosan a párt tagja Győzike.

„Hajrá Fidesz!”

„Nagy öröm számomra, hogy átvettem a tagkártyámat Balla Mihálytól, a Fidesz Nógrád Megyei Választmány elnökétől! Hajrá Fidesz! Hajrá Magyarország!” – írja bejegyzésében Gáspár Győző. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Létrehozott egy alapítványt

„Úgy gondoltam, hogy azt a munkát, amit 23 év alatt elvégeztem, szeretném kamatoztatni, ezért létrehoztam egy alapítványt. A neve az, hogy „Mi is létezünk”. Az a célja, hogy azok az emberek, akik vidéken meg szeretnének szólalni, azok meg tudjanak szólalni. Ezeket az üzeneteket az alapítványon keresztül eljuttatom Orbán Viktornak, ugyanis szeretnék segíteni” – mondta el a szervezet céljait Győző Ábrahám Róbert műsorában, a Talk44-ben.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

„Ha kell, még a véremet is adom a miniszterelnök úrért!”

Az műsorvezető ezután arról kezdett el beszélni, hogy úgy látja, a kiállása miatt sok támadás éri Győzőt, és megkérdezte, hogy ezekből van több vagy a támogató üzenetekből? „Rengetegen támadnak, de ez a jó az egészben. Akik ismernek, tudják, hogy mit akarok ezzel elérni. Akik támadnak, azok nyugodtan támadjanak! Ha kell, még a véremet is adom a miniszterelnök úrért! Ha azon múlik, akkor odaadom a véremet! Lőjenek le a miniszterelnök úrért! Képes lennék háborúba menni érte!”.

Szereti Orbán Viktort

A Győzike azt mondta, hogy Orbán Viktor semmi rosszat nem tett az országban, és ő szereti. Ő ugyanaz az ember akar maradni, aki eddig volt, de most szeretné megmutatni egy másik oldalát is. „Az a baj, hogy a bohócból most a cirkusz igazgatójának kell lennem. Eddig voltam az ország bohóca, most leszek az igazgatója” – fogalmazott.

Lévai Anikó és Győzike a választások éjszakáján

Forrás: Facebook

A Fideszre szavazott

Győzike tavasszal, az országgyűlési választások előtt vállalta fel nyilvánosan, hogy Orbán Viktor és a Fideszt támogatja. A választások napján még a szavazócéduláját is kiposztolta, amelyen a kormánypárt mellé tette a X-et.

A Külügyminisztériumban is járt

Korábban Budai Gyula kormánybiztosként a Külügyminisztériumban fogadta Győzikét, ott írta alá a Romantic frontemberének tagfelvételi kérelmét. „Immár hivatalosan is a Fidesz csapatához, illetve pártjához tartozom” – mondta a korábban adócsalásért is bíróság elé álló celeb.

Győzike és Szijjártó Péter

Forrás: Facebook

Tavasszal töltötte ki a tagfelvételi lapját

Márciusban töltötte ki a tagfelvételi lapját a Fideszbe Gáspár Győző és mint azt a Telexnek most elmondta, április végén már fel is vették tagnak, de egészen december végéig kellett várnia, mire átvehette a tagkártyáját Balla Mihálytól, a Fidesz Nógrád Megyei Választmány elnökétől. A Fidesz-tagkártyát végül azért csak 2022. december 20-án kapta meg, mert egyéb tennivalói, illetve az Ázsia Expressz forgatása miatt előbb nem tudta átvenni. Gáspár a Fidesz szécsényi alapszervezetéhez csatlakozott, így már részt vehet taggyűléseken is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balla Mihály és Gáspár Győző/Instagram