Híres vendége volt a díjátadónak. A Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) átadta a a Szellemi Honvédő díjakat, de az erről készült fotókat csak ma töltötték fel a szervezet Facebook-oldalára.

Győzike is ott volt

A fotók tanúsága szerint a díjátadón megjelent Gáspár Győző, az Győzike is, aki április óta a Fidesz tagja, részt vett a tavaszi Békemeneten és a párt választási eredményváróján is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Áder János is díjat adott át

A díjat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője és a Regőczi Alapítvány vehette át, ez utóbbit Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Áder János volt köztársasági elnök felesége képviselte.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elköteleződés

Győzike elköteleződéséről a BudaPestkörnyéke.hu is írt korábban. „Tavaszi szél vizet áraszt, magyar ember Fideszt választ” – így örült Győzike a Fidesz győzelmének, a zenész Orbán Viktor feleségével is fotózkódott a választások éjszakáján

Narancssárga posztok

Narancssárgára változtak Győzike posztjai az idei évben, az énekes a Fidesz eredményvárójában a kormánypárt vezető politikusaival együtt örült annak, hogy Orbán Viktor ötödik kormányát alakíthatta meg.

Győzike öröme

„Lehet minket szidni, de ezt a játszmát megnyertük! Ahogy drága barátom is mondja: Megcsináltuk, látod Fidesz újra megcsináltuk!” – ezt írta Győzike a választások másnapján Facebook oldalán. 

Győzike szavazata

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, Gáspár Győző feleségével együtt szavazott. Ezután Facebook oldalára kiposztolta a szavazólapjait, amelyen a Fidesz mellé rakta az X-et.

Nyilatkozott a sajtónak

A pár hete a Békemenet első sorában is vonuló Gáspár Győző vasárnap, a Fidesz eredményváró rendezvényén nyilatkozott a sajtónak. A 24.hu-nak azt mondta, hogy hamarosan hivatalosan is a Fidesz tagja lesz.

A Külügyminisztériumban is járt

Korábban Budai Gyula kormánybiztosként a Külügyminisztériumban fogadta Győzikét, ott írta alá a Romantic frontemberének tagfelvételi kérelmét. „Immár hivatalosan is a Fidesz csapatához, illetve pártjához tartozom” – mondta a korábban adócsalásért is bíróság elé álló celeb.

Ebben a világban akar élni

Azt mondta, nem akarja elvenni senkitől a cigányság képviseletét. „Én maradok a Romantic frontembere, ugyanígy énekelni akarok, csak ugyanabban a világban akarok élni, amiben eddig éltünk: Békesség, család, gyerekek. Ahogy miniszterelnök úr mondja, a család a legfontosabb”.

Pozíciót is vállalna

Arra viszont igennel válaszolt, hogy vállalna-e hivatalos pozíciót a romák felzárkóztatására: „Mindenki azt gondolja rólam, hogy a Gáspár Győző egy showman, aki csak bohóckodni tud. Igen, forgatókönyv szerint élünk, de van egy normális oldalam, amit az ország nem ismer. Igen, vállalnék, ha megkérnek, nagyon szívesen”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fotó: CÖF/Facebook