Narancssárgára változtak Győzike posztjai az utóbbi időben, vasárnap a Fidesz eredményvárójában a kormánypárt vezető politikusaival együtt örült annak, hogy Orbán Viktor ötödik kormányát alakíthatja meg heteken belül.

Győzike öröme

„Lehet minket szidni, de ezt a játszmát megnyertük! Ahogy drága barátom is mondja: Megcsináltuk, látod Fidesz újra megcsináltuk. Tavaszi szél vizet áraszt, magyar ember Fideszt választ” – ezt írja Győzike a választások másnapján Facebook oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Győzike és Szijjártó Péter a választások éjszakáján

Forrás: Facebook/Gáspár Győző

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Győzike szavazata

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, Gáspár Győző vasárnap délután feleségével együtt szavazott. Ezután Facebook oldalára kiposztolta a szavazólapjait, amelyen a Fidesz mellé rakta az X-et.

Nyilatkozott a sajtónak

A pár hete a Békemenet első sorában is vonuló Gáspár Győző vasárnap, a Fidesz eredményváró rendezvényén nyilatkozott a sajtónak. A 24.hu-nak azt mondta, hogy hamarosan hivatalosan is a Fidesz tagja lesz.

Gáspár Győző és Rákay Philip

Forrás: Facebook/Gáspár Győző

A Külügyminisztériumban is járt

A múl héten írtuk meg, hogy Budai Gyula kormánybiztos a Külügyminisztériumban fogadta Győzikét, ott írta alá a Romantic frontemberének tagfelvételi kérelmét.

Keddtől hivatalosan párttag

„Keddtől hivatalosan is a Fidesz csapatához, illetve pártjához tartozom. Illetve a vőjelöltem jövő héten szerdán megalakítja a Fidelitast és megyünk előre, mert előre kell, hogy menjünk” – mondta az adócsalásért is bíróság elé álló celeb.

Ebben a világban akar élni

Azt mondta, nem akarja elvenni senkitől a cigányság képviseletét. „Én maradok a Romantic frontembere, ugyanígy énekelni akarok, csak ugyanabban a világban akarok élni, amiben eddig éltünk: Békesség, család, gyerekek. Ahogy miniszterelnök úr mondja, a család a legfontosabb”.

Pozíciót is vállalna

Arra viszont igennel válaszolt, hogy vállalna-e hivatalos pozíciót a romák felzárkóztatására: „Mindenki azt gondolja rólam, hogy a Gáspár Győző egy showman, aki csak bohóckodni tud. Igen, forgatókönyv szerint élünk, de van egy normális oldalam, amit az ország nem ismer. Igen, vállalnék, ha megkérnek, nagyon szívesen”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Győzike és Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó – Forrás: Facebook/Győzike