Több autó nekihajtott egy leesett raklapnak a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, közben egy holttestet találtak egy pincében, ráadásul több baleset is történt az agglomerációban: Csörögnél, Töknél és Gödöllőnél.

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 56 éves férfit, miután egy elásott női holttestet találtak a rendőrök egy albertirsai ház pincéjében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a holttestet november 27-én délután találták meg. Az albertirsai férfi ellen emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Friss hírek itt!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nekihajtottak a raklapnak

Baleset a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton – Forrás: Facebook

Torlódik a forgalom a Ferihegyi repülőtérre vezető úton karambol miatt. Több kilométeres a sor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető úton, a Gerely utca közelében karambol miatt.

Négy autó ütközött a balesetben, egy leesett raklapnak hajtottak neki. Az elsődleges információk szerint szerencsére nem sérül meg senki, a forgalom rendőri irányítás mellett halad.

Baleset Töknél, Gödöllőnél

Ahogy nem sokkal ezelőtt megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon két személygépkocsi ütközött össze a 3-as főúton, Gödöllő térségében. A 25-ös km-nél lezárták a fél útpályát.

A 102-es főúton, Zsámbék térségében a 9-es km-nél három személyautó balesete miatt a főutat lezárták, kerülni Páty felé lehet.

Csörög és Vácrátót között is baj van

Baleset történt az észak-pesti agglomerációban Csörög és Vácrátót között is. Ott vannak már a rendőrök, félpályás útlezárásra és torlódásra kell számítani.

Kiemelt kép: A csörögi balesetnél készült helyszíni felvétel – Forrás: Facebook/Keszi Channel