Úgy tűnik egyelőre még nem jutott el minden román és bolgár autóshoz a hír, hogy nem lehet bármit felpakolni egy utánfutóra és azzal átzúzni Magyarországon. Most az M0 autóúton ellenőriztek a szigetszentmiklósi egyenruhások és természetesen egy román horrorkaravánt kapcsoltak le. Az új jogszabályok szerint drága buli a sufnituning szállítás, most 100 ezres bírsággal megúszta a sofőr.

Lepakoltattak mindent a horrorkaravánról

Az Annahegyi pihenőnél intették le a rendőrök április 3-án délelőtt azt a román rendszámú járművet, melynek sofőrje három gépkocsit szállított az utánfutón. A rendőrök a pótkocsin lévő túlsúly miatt a román sofőrrel szemben 100 ezer forintos bírságot szabtak ki, a járműszerelvénnyel pedig csak a jármű túlsúlyának megszüntetését követően közlekedhetett tovább. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Januártól keményen büntetnek a magyar hatóságok

Drága mulatság már személygépkocsikkal és a kisteherautókkal is a túlsúlyos fuvar és a szabálytalan rakodás. Hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a horrorkaravánokkal szemben az Innovációs és Technológiai Minisztérium január végétől életbe lépett jogszabály-módosítása. IDE KAPCSOLÓDIK: Horrorkaravánt kapcsoltak le a rendőrök az M3-as autópályán, 1 millióra bírságolták a sofőrt

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

Rendkívül veszélyesek

A horrorkaravánok rakodásakor alkalmazott házilagos megoldások súlyosan veszélyeztetik Magyarország közlekedésbiztonságát – írják a közleményben. Akár félmillió forintra is megbírságolhatják az ellenőrző hatóságok a túlméretes, túlsúlyos vagy egyszerűen csak szabálytalan vontatást végző járműszerelvények üzembentartóit, sofőrjeit, akkor is, ha a járműszerelvény személyautókból vagy kisteherautókból állt.

Leveszik a rendszámot

Emellett a hatóságok elvetetik a horrorkaravánokban lévő autók forgalmi engedélyét, levehetik a rendszámukat is és a szállítmány addig nem mehet tovább, amíg a rakományt szabályosan át nem pakolták az előírásoknak megfelelő és biztonságos szállítást garantálni tudó másik járműre, vagy szét nem osztották azt több jármű között, amelyekkel már szabályosan szállítható. Ez történt most az Annahegyi pihenőnél is.

Mi az a horrorkaraván?

A horrorkaravánok általában Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat szállítanak Keletre úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve. Olykor felpakolnak még melléjük, alájuk, föléjük, ahogy sikerül, bútorokat és más holmikat is. Nem egyszer megtörtént, hogy a használt autót szállító tréler mögé kötöttek még vontatórúddal egy másik autót is. Minél több használt cikk fér egy rakományba, annál jövedelmezőbb az üzlet a fuvarozó és az áru gazdája számára – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

Kilátástalan küzdelem

A hatóságok évek óta kilátástalan küzdelmet folytattak az autópályáinkon száguldó horrorkaravánok ellen. Hiába szerveztek számtalanszor célzott rendőrségi akciókat a közlekedési hatóság embereivel közösen a veszélyesen megrakott trélereket és azokhoz kapcsolt pótkocsikat vontató személygépkocsik, kisteherautók kiszűrésére, a halálkaravánozás fokozatosan nemcsak, hogy veszélyes jelenséggé vált, hanem jövedelmező üzletté – írják a kozlekedesbiztonsag.kti.hu oldalon.

Óriási biznisz a horrorkaraván

Nemcsak a horrorkaravánok döntő részben bolgár és román működtetői kerestek tetemes összegeket a szabályok kijátszásával, hanem sok magyar fuvarozó is, akik a határátlépéskor segítséget nyújtottak számukra a lebukás elkerüléséhez. A magyar szereplők ott kapcsolódtak be az üzletbe, amikor a halálkaraván elérte a határt. Sem Magyarország, sem Románia nem adott zöld utat ugyanis az efféle járműszerelvényeknek a határátlépésre. Ezért szét kellett azokat szedni a határ közelében.

Trükközés a határon

Olykor két-három kisteherautóra is szükség volt az addig egyetlen vontató és két szabálytalan trélerre pakolt áru átfuvarozására a határon. Pár kilométerre a határtól aztán a segítők visszafordultak Magyarországra, miközben az áruk szállítói újra összeállítottak a horrorkaravánt és mentek tovább úti céljuk felé. Megbízóikkal ellentétben ők azonban nem követtek el semmiféle törvénysértést azzal, hogy az addig szabálytalanul szállított rakomány egy részét szabályosan átfuvarozták a határon.

Figyelőembereket alkalmaznak

Nem egy horrorkaravánnak sikerült eltűnnie a rendőrök elől, hiába jelentették őket az autósok. Ez azért történhetett meg, mert a magyar rendőrség egyre határozottabb fellépését látva a halálkaravánok szervezői figyelőembereket szerződtettek, akiknek az a dolguk, hogy időben figyelmeztessék a halálkaravánokat, ha rendőrségi ellenőrző pont felé közelednek, hogy a legközelebbi kijáratnál letérhessenek az autópályáról vagy beállhassanak egy parkolóba, ahol kivárhatják az ellenőrzés végét.

Nehezebb a dolguk

Érdemes belegondolni, mekkora üzlet lehet halálkaravánokkal használt autókat és más holmikat fuvarozni Nyugatról Keletre, ha még a figyelők és a szállítmányokat a határon segítő rövid távra szerződtetett fuvarosok bérét is fedezi a profit. A közlekedési hatóság az eddigiekben csak a 3,5 tonnánál nagyobb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta, ez változott januártól és a személyautókra és kisteherautókra is kiterjesztették szankcionálási lehetőséget. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Az Annahegyi pihenőnél lekapcsolt halálkaraván – Forrás: Rendőrség