Terézváros és Józsefváros önkormányzatával osztotta meg a zöld buszmegállókkal kapcsolatos tapasztalatait a főváros 5. kerülete – közölte Budapest-Belváros önkormányzata pénteken.

Hűsítő zöld oázis

Mint írták, az elmúlt három évben már tizenkét zöld buszvárót alakítottak ki és adtak át az 5. kerületben, amelyek – megfogalmazásuk szerint – hűsítő zöld oázisként várják az utazókat szerte a Belvárosban. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Siker

Ezeknek az évek óta sikerrel működő zöld buszváróknak a típusterveit osztotta meg most a Belváros a 6. és 8. kerület polgármestereivel, akik így azokat a saját kerületeikben is megvalósíthatják.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Komfortérzet

A tájékoztatás szerint ezeknek a buszmegállóknak a kialakításához olyan, szélsőséges időjárást tűrő növényeket választottak, amelyek gyorsan növekednek, emellett a várakozók számára megfelelő komfortérzetet nyújtanak, hozzájárulnak a városi hőszigethatás csökkentéséhez, kedvezően befolyásolják a mikroklímát, javítják a levegőminőséget, szerepük van a por- és légnemű anyagok megkötésében.

Terézváros és Józsefváros is beszáll

A tervek szerint az 5. kerület zöldítési programját veszi át a jövőben terézvárosi és a józsefvárosi önkormányzat is. Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) 5. kerületi polgármester a közlemény szerint úgy fogalmazott: hisz benne, hogy mindig azokat a pontokat kell keresni, amik összehoznak és nem azokat, amik szétválasztanak.

Közös, jó célok

A közös jó célok, a sikeres együttműködések pedig mindannyiunk – a belvárosiak, a budapestiek, a magyarok – javát szolgálják – tette hozzá. A polgármester azt kívánja, hogy az eddig kialakított belvárosi zöld buszvárók mintájára minél több megállót nőjenek be növények és mielőbb viszontláthassák őket a 6. és a 8. kerületben is.

Lépésről lépésre

Az önkormányzatnak, amely korábban már elnyerte a Virágos Magyarország verseny fődíját is, hosszútávra felépített zöld koncepciója van, amelyet évek óta lépésről lépésre valósít meg a kerületben – ismertették.

Faültetés

A közlemény emlékeztet rá, hogy négy évvel ezelőtt a Podmaniczky téren elsőként alkalmazott úgynevezett gyökérmenedzsment rendszerrel ültettek el 82 fát, amelyek hagyományos módon elültetett társaiknál gyorsabban nőnek és vitálisabbak, valamint, szintén az 5. kerület hozta létre Magyarországon az első olyan parkot a Bástya utcában, amely a kék és zöld szemléletet egyaránt megvalósítja. Belváros önkormányzata örömmel osztja meg sikeres fejlesztéseinek módszertanát és a tapasztalatait más területeken is – olvasható a közleményben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Zöldül az 5. kerület

Kiemelt kép: Zöld buszmegálló – Forrás: YouTube