Két ismerős veszett össze italozás közben 2022. március 23-án 7 óra 30 perc körül Budapest 8. kerületében, az Illés utcában. Az egyik férfi egy húsklopfolóval kezdte ütni a másikat, majd az eszköz törött nyelével  is megszúrta, végül otthagyta áldozatát.

Két rendőr vette észre

 A vérző férfit egy győri és két miskolci rendőr vette észre, akik egy képzés miatt voltak a fővárosban. Elsősegélyben részesítették a sérültet, közben értesítették a mentőket és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kórházba vitték

A bántalmazott férfit kórházba vitték, ahol kiderült, könnyű sérüléseket szenvedett, számolt be róla honlapján a rendőrség.

Elfogták

A fővárosi nyomozók egy órán belül azonosították, és lakásán elfogták a feltételezett elkövetőt. Lefoglalták az elkövetéshez használt klopfolót is.

Videón az támadás:

Kihallgatták

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 8. Kerületi Rendőrkapitányságán súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 31 éves D. Ádámot.

FRISS!

Beismerte tettét

A gyanúsított beismerő vallomás tett, a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu videorészlet