A Fővárosi Önkormányzat néhány fontos útvonalon ideiglenes kerékpársávok kialakításáról döntött. Ezzel a lépéssel a fővárosiak munkába járását és a biztonságos közlekedést kívánják segíteni a koronavírus-járvány idején. A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút szakemberei a terveket elkészítették, a kivitelezés már a napokban elindulhat.

Az elmúlt hetekben a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút folyamatosan elemezte a forgalom alakulását. A drasztikus forgalomcsökkenés alapjaiban változtatta meg Budapest közlekedését.

A BKK egyes járatain 90%-kal csökkent az utasok száma, emellett a gépjárművek forgalma is megközelítőleg felére esett vissza. A járványügyi veszélyhelyzet miatt sokan keresnek átmenetileg olyan közlekedési módokat, amelyekkel minimalizálhatják a másokkal való érintkezést. Ennek és a MOL Bubi árának drasztikus csökkentésének köszönhetően az elmúlt időszakban nőtt a kerékpáros forgalom Budapesten.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A koronavírus-járvány okozta forgalomcsökkenés a nehézségek mellett lehetőséget biztosít arra, hogy gyors beavatkozással javuljon Budapest kerékpár-közlekedési hálózata. A kerékpározás a járványügyi veszélyhelyzet idején is megfelelő közlekedési forma.

Karácsony Gergely főpolgármester a főváros döntéshozói és közlekedési szakemberei bevonásával a növekvő tendenciát mutató kerékpáros közlekedés feltételeinek gyors továbbfejlesztéséről döntött, ezzel egy fenntartható alternatívát biztosítva a közlekedőknek. 

A Fővárosi Önkormányzat a biztonságosan használható kerékpárutak azonnali növelésével segíti az emberek munkába járását, illetve javítja a járványhelyzet idején stratégiailag is fontos egészségügyi intézmények elérését.

Első ütemben a belvárosi főhálózat jön létre

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút szakemberei már korábban elkészítették a hálózatfejlesztési terveket, az irányonként többsávos utak szélén kerékpársávokat alakítanak ki.

Az intézkedések bevezetését a kedvező időjáráshoz igazították, így április elején megkezdődik a szakaszok kivitelezése, elsőként a Bartók Béla út és a Tétényi út kerékpáros átalakítása valósulhat meg. Az ezt követő szakaszokat a Fővárosi Önkormányzat a kivitelezés üteméhez igazítva, a megnyitott szakaszok tanulságait elemezve jelenti be és nyitja meg.

A lecsökkent közúti forgalom következtében a gépjárműforgalom érdemi korlátozása nélkül is kialakítható egy bringás főhálózat a Hungária körúton belüli városrészeken. Ezzel olyan utakon is biztosíthatóak a biztonságos kerékpározás körülményei, amelyeken eddig csak kevesen mertek biciklizni.

Az ideiglenes forgalmi állapot várhatóan szeptemberig marad fenn, azonban a szakemberek folyamatosan gyűjteni és elemezni fogják az ezzel kapcsolatos információkat. Ha a későbbi tapasztalatok kedvezők lesznek, az ideiglenesen kialakított sávok egy része a járvány után akár véglegessé is válhat – írja a BKK a BudaPestkörnyéke.hu hírportál szerkesztőségének megküldött közleményében.

Fotók: BKK