Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke is megírta bombát találta a 8. kerületben, ezért péntek éjszaka lezárták a Kerepesti utat, hogy a világháborús bombát hatástalanítsák.

Szerdán került elő

Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje csütörtökön az MTI-nek elmondta: a Kerepesi út 17-nél, az egykori gumigyár területén építkezési munkálatokat végeznek, szerdán ott került elő egy robbanótestA BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

50 kilogrammos bombát találtak

A tűzszerész katonák megállapították, hogy egy 1938-ban, Magyarországon gyártott, ötven kilogrammos légibombát találtak. Az ilyen típusú eszközöket a második világháborúban az ellenséges gyalogos erők visszaszorítására használták a magyar csapatok.

FRISS! „Részeg, drogos, behugyozott, behányt hordák erőszakoskodnak a HÉV-en” – mondta a botrányos helyzeten változtatni akaró csömöri fiatalember

Ki kell üríteni az épületeket

A Kerepesi úton talált robbanótest élesített, mágneses gyújtószerkezettel volt ellátva. Ezért a hatástalanítás idejére nagyjából háromszáz méter sugarú körben ki kellett üríteni az épületeket, és lezárni a közlekedési útvonalakat.

Kevesebb mint egy óra alatt végeztek

Kevesebb mint egy órán belül sikerült hatástalanítaniuk a honvédség tűzszerészeinek a héten a fővárosi Kerepesi úton előkerült világháborús bombát pénteken éjjel.    

Minden gond nélkül sikerült

Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje a helyszínről nyilatkozva az MTI-nek elmondta: minden gond nélkül sikerült kiszerelni a gyújtószerkezetet. A bombatestet és a gyújtót is felrakták a tűzszerészautóra, azokat a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják.

Feloldották a környéken lévő korlátozásokat

A korlátozásokat feloldották, a környéken halad a forgalom – tette hozzá.

Megindult a menetrend szerinti közlekedés

A Mávinform korábban azt közölte: szombat hajnalban menetrend szerint megindulhat a vasúti közlekedés a Keleti pályaudvarról. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Illusztráció