A nappali az a helyiség, amelyet minden vendégünknek megmutatunk. Az első benyomás kialakulásában ezért kulcsszerepe van a berendezésének – ezen belül is a szekrénysornak. Ha szeretnéd, hogy az összhatás tökéletes legyen, adunk ehhez néhány tippet!

A berendezés szerepe a térérzetben

A térhatást alapvetően a színek, a bútorok stílusa és azok elrendezése határozza meg. Ha több bútor van egymás mellett, a szobát szűkebbnek érezzük. Ellenben ha tágasabb, nagyobb térérzetet szeretnénk elérni, azt az egymástól szellősen elhelyezett berendezési tárgyakkal érhetjük el. Mindemellett pedig a bútorzat árnyalata, kialakítása is meghatározó. A Beriornál kapható minden nappali bútor szett egymástól különálló elemekből áll. Így a térnek megfelelően, esztétikusan helyezhetjük el őket – ha úgy tetszik, akár szellősebben is a képeken látottaknál.

De miért is jó, ha egy nappali szettet választunk, ahelyett, hogy külön megvennénk minden bútort? Leginkább a stílus és a színek harmóniája miatt: a sok eltérő megjelenésű bútor nem minden trendnél mutat jól. A nagy méretű szekrénysorok azonban túl domináns elemei a szobának. Az ugyanolyan árnyalatú TV-szekrények, fali polcok, vitrinek és akasztós/polcos szekrények minden teret esztétikusabbá, elegánsabbá varázsolnak.

Nappali szettek és lakberendezési irányzatok

Minden árnyalat és forma mást és mást sugall. Egy romantikus, provance-i stílusú nappalihoz például egy nagyon fehér, tisztaságot és álmodozó természetet sugárzó nappali szett illik. Ez ugyanis egy világosabb enteriőrt, lágyabb vonalakat és bársonyos anyagokat preferáló irányzat.

Vele szemben egy vérbeli 21. századi nappalit mi más is öltöztethetne jobban, mint egy modern vagy high-tech bútorzat. Egy kőhatású, LED-fényes vagy éppen fekete bútorszettel illeszkedhetünk a letisztult vonalvezetésű, de feltűnő vagy meghökkentő megoldásoktól sem megrettenő stílushoz.

A vidéki vagy bohém enteriőr létrehozásának viszont a természetes megjelenés az alapköve. Ehhez a natúr fahatású megoldások a legjobbak, legyenek akár világosabb, akár sötétebb árnyalatúak.

Tömörfa vagy bútorlap: miből készüljenek a bútorok?

Általánosságban elmondható: bútorlapból is készülhet ugyanolyan jó minőségű áru, mint tömörfából. A Berior strapabíró, ugyanakkor gyönyörű vitrineiben, szekrényeiben mindent biztonságosan tárolhatunk, míg a polcokon elhelyezhetjük a számunkra legfontosabb emléktárgyakat, elektronikai eszközöket. Remek választás például a Porto Pino artisan tölgy nappali szett 4 elemmel: álló- és faliszekrénnyel, TV-állvánnyal és polccal. Így kedvünk szerint emelhetjük ki mindazt, amit szeretnénk, és helyezhetjük biztonságba személyes, privát értékeinket.

Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő: berior.hu

Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják az olvasóink Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek egy hónapig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát.