Amint arról a BudapsestKörnyéke.hu is beszámolt Révész Sándor, a Piramis legendás frontembere márciusban sztrókot kapott. Ezt követően kórházi kezelésre szorult, az állapota azonban javult, így április közepén hazaengedték. A zenész szépen gyógyul, most interjúban beszélt az állapotáról.

Pécsett kezelték

A borzalmakról egyébként maga Révész Sándor számolt be még márciusban, egy videóban tudatta, hogy sztrókot kapott, a zenész ekkor került kórházba, a pécsi 400 ágyas klinikán kezelték.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A kórházból jelentkezett be

„Élő közvetítés 2022. március 16-án Pécsről, egy klinikáról. Nagyon küzdelmes napokat élek meg. Sokat gondolok rátok, sokat ad a tudat, hogy vagytok. Szorítsatok értem, isten áldjon benneteket – fogalmazta meg gondolatait a zenész” – ezt mondta akkor a Facebook videójában a kórházi ágyon fekvő Révész Sándor, akit most végre hazaengedtek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Időben került kórházba

A közösségi oldalára kikerült közlemény szerint az agyvérzés következtében sérült funkciók helyreállíthatóak, vagyis jó eséllyel fel fog épülni, köszönhetően annak, hogy időben került jó kezekbe. Az, hogy most haza is engedték mindezt alá is támasztja.

Kapcsolódó:

Biztató hírek

Ezt követően Révész Sándor állapotát illetően biztató hírek érkeztek, nem sokkal később már az érzéketlen, béna jobb kezébe is visszatért az élet, majd pedig áprilisban maga a zenész újabb videóban jelentkezett, ahol elmondta, hogy bot segítségével, majd pedig már anélkül is képes volt végig sétálni a kórházi folyosón.

Hazaengedték

Ezt követően, április közepén Révész Sándor a közösségi oldalán jelentkezett, a posztból kiderült, hogy a 68 éves zenészlegendát hazaengedték a kórházból.

Így halad a felépülése

A legendás zenész most a Blikknek adott interjújában beszélt az állapotáról, a rehabilitációjáról. Elmondta, hetente több alkalommal végez gyógytornát. „Saját magam nehezítem a gyakorlataimat a lusta jobb oldalamnak szánt izomnyújtó feladatokkal. Hála istennek, ebbéli igyekezetem eredményeképpen a javulás apró jelei mutatkoznak.” – mondta.

Elhanyagolta magát

Kérdésre, hogy volt-e bármi előzménye, előjele a betegségének azt mondta: „Sajnálatos módon az elhanyagolt magas vérnyomást tudom felhozni előidéző okként. Nem mondhatom, hogy felelőtlen lettem volna, de nem voltam eléggé körültekintő az odafigyelésben. Tudatában lévén magas vérnyomásomnak, szedtem is rá gyógyszert; de nem mértem rendszeresen, és nem vettem észre, hogy időnként veszélyes magasságokba szökik. Szívből jövően, figyelmetlenségem kárvallottjaként ezúton szeretném felhívni embertársaim figyelmét: tanuljanak az esetemből, legyenek éberebbek.”

Ekkor térhet vissza a színpadra

Az interjúban továbbá azt is elmondta, szeretne visszatérni a színpadra, ám egy ilyen típusú betegség után hosszú a felépülési idő, így 2022 év vége előtt biztosan nem láthatja majd a közönség. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Révész Sándor – Forrás: Facebook