Heteken belül elkészül az M1-es autópálya pátyi lehajtójának a kiviteli terve – mondta Székely László, Páty polgármestere a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak. Orbán Viktor megígérte a lehajtót, már csak a kormányon múlik a start. Az autópálya lehajtó akár 20 perccel is csökkentheti a fővárosba jutás idejét, ha elkészül robbanásszerű fejlődés indulhat Pátyon.

Egy régi álom

Páty régi álma, hogy saját autópálya lehajtója legyen, évtizedek óta ezzel kampányolnak a település polgármesterei, de eddig nem sikerült összehozni a lehajtót. Az M1-esen a Sasfészek pihenőtől alig 500 méterre van a Pátyot Biatorbággyal összekötő út. Vagyis nagyjából 30 éve ezt az 500 méteres utat egy polgármesternek se sikerült összehozni.

Orbán Viktor személyesen ígérte meg

Néhány éve a Pátyi Ipari Park átadásakor Orbán Viktor személyesen ígérte meg Székely László fideszes polgármesternek, hogy lesz lehajtó. A korábbi 500 méteres útszakasz helyett, egy a település érdekeit jobban figyelembe vevő hosszabb útszakasz készül.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Jól állnak a kivitelezési tervek

Székely László, Páty polgármestere a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak pénteken elmondta, hogy a kivitelezési tervek jól állnak, még a napokban lesz egy utolsó egyeztetésük, de az év végéig elkészülnek.

Kormányhatározat kell

A terveket követően egy kormányhatározatra van szükség, hogy megindulhasson a tenderkiírás és meglegyen a kivitelező. Ezt követik a kisajátítások, és ha minden jól megy 2022-ben már a gépek is felvonulhatnak a területre, indulhat a munka.

Székely László, Páty polgármestere – Forrás: Facebook/Székely László

Lobbizik a polgármester

A polgármester arról is beszélt, korábban szó volt arról, hogy a lehajtó akkor készül el, amikor megtörténik az M1-es Budapest-Győr közötti szakaszának háromsávúsítása. Székely László elmondta, most azért lobbizik, hogy a pátyi lehajtó előbb készüljön el, hiszen szinte minden készen áll a munkához.

Felrobbanhatnak a pátyi ingatlanárak

A polgármester arra a kérdésünkre, hogy mennyire fogja felpörgetni Páty ingatlanpiacát az autópálya lehajtó, Székely László azt válaszolta: Páty iránt már most is roppant nagy az érdeklődés, mert a CSOK-hiteltámogatással sokan építenek maguknak házat Pátyon.

Gyors a fejlődés

Mint mondta: olyan gyors Páty fejlődése, hogy a település alig tud lépést tartani a változásokkal. A polgármester azt is elmondta, hogy egy 2006-os rendelet alapján nagy területeket alakítottak belterületté, ezért Páty most roppant népszerű az agglomerációban.

40 perc megtakarítás

A pátyi autópálya lehajtónak komoly ingatlanáremelkedés lehet a következménye, hiszen a fővárosba jutás idejét akár 20 perccel is csökkentheti, így oda-vissza útban gondolkodva akár 1 órát is megtakaríthat naponta egy Pátyról ingázó.

Útfelújítás

Páty környékének útjait is fejlesztik. Idén kellett volna elkészülnie a Telki és Páty közötti autóút felújításának, de a koronavírus-járványra átcsoportosították a forrásokat. Székely László bízik abban, hogy 2021-ben tényleg sor kerül ennek a rossz állapotban lévő, de annál forgalmasabb útnak a felújítására.

Most éri meg Pátyon ingatlant venni

Páty légvonalban pont úgy 10 km-re van a Lánchídtól, mint a ferihegyi repülőtér, csak éppen a budai oldalon. A település egyre felkapottabb, hiszen a telekárak még megfizethetők. A szomszédos Biatorbágyról pont múlt héten írtuk meg, hogy az ingatlanárakat tekintve a legdrágább lett az agglomerációban és Páty másik szomszédja, Telki sem az olcsóságáról híres. Az autópálya lehajtóval a pátyi ingatlanárak vélhetően is óriási növekedés előtt állnak.

Kiemelt kép: Csendes utca Páty belső részén – Fotó: BPK