A fővárosiak egyre inkább elhagynák Budapestet az agglomerációban található tepülések kedvéért, írta a Portfolio.

Irány az agglomeráció!

A portál a Publicus Népszavának készített felmérésére hivatkozik, amelyből kiderül, hogy a budapestiek közel harmada, 31%-a már idén költözne, az ő kétharmaduk pedig az agglomerációt megcélozva el is hagyná a várost, a maradék egy harmad pedig a városon belül váltana. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egyre többen költöznének

Mint írják a kiköltőzők túlnyomó részét a zöldterületek bővítése, valamint az autómentesítés sem győrné meg a maradásról, ez pedig azt is mutatja, hogy jóval több dolog állhat a költözési hajlandóság hátterében, mint a friss levegő hiánya.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Folyamatosan csökken a főváros népessége

A főváros népessége egyébként már 2016 óta folyamatosan csökken, a pandémia beálltával pedig ez a folyamat csak felgyorsult. Az emberek jelentős része azoban nem megy messzire, az agglomerációban keresik új otthonukat, bár közben egyre népszerűbb desztináció a Balaton is, melyet egyre többen választanak állandó lakóhelyükül. Ennek egyébként egyik lehetséges oka a home office egyre szélesebb körű elterjedése.

A 29 év alattiak

A Publicus felmérése szerint a válazadók negyede egyáltalán nem tervez költözni, mert már most is zöldövezetben élnek. Korcsoportok tekintetében a 29 év alattiak a legmobilisasbbak, az ő körükben 50-50 százalék azok aránya akik kiköltöznének és akik a városon belül váltanának lakhelyet.

Biztos nem

Kérdésre, hogy letenne-e a költözési szándékról valaki, ha tudná, hogy visszaszorul az autóforgalom, valamint több lenne a zöldterület, a válaszadók 63 százaléka nemmel válaszolt, 32 százalék biztosan nemmel, míg 31 százalék valószínűleg nemmel.

Hiába a bővülő zöldterületek

A felmérésből kiderült, hogy a kifejezetten az agglomerációba készülők körében 78 százalékukat nem hatja meg a bővülő zöldterületek víziója – ez leginkább a nyugdíjasokat és a fiatalokat érdekli. A panelben élők pedig az átlagnál nagyobb hajlandóságot mutatnak a maradásra.

Növekvő ingatlanárak

A folyamtosan növekvő kivándorlási hullám egyébként az ingatlanárakon is meglátszik, ugyanis az elővárosokban a használt lakások átlagára már a fővárosit is jóval túlszárnyalta: az agglomerációban a tavalyi év első féléves adatai alapján 50 millió forintba kerül egy használt lakás, szemben a budapesti 36,2-vel, de nyilván ebben a lakások mérete is jelentős szerepet játszik.

Zúgolódnak a polgármesterek

A fővárosiak agglomerációba való nyomulása az utóbbi hetekben kiemelt témává vált. A Portfolio is írt róla, hogy az elővárosokban egyre nagyobb feszültségeket okoz az egyre több kiköltözni vágyó és több polgármester is jelezte már, hogy ők köszönik szépen az érdeklődést, de már megteltek.

Kapcsolódó:

Zsámbékon betelt a pohár

Legutóbb itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk arról, hogy Zsámbék csapott oda törvényileg az esetleges tárasáh-építési szándéknak. Mint megírtuk egy új helyi szabályozás szerint az eddigi 700 négyzetméteres telek helyett 2 ezer négyzetméteres telek kell majd ahhoz, hogy két lakást építhessenek egy telekre. Horváth László, Zsámbék polgármestere kijelentette: nem akarnak mindenkinek megfelelni. A térségben élő ellenzéki országgyűlési képviselő, Szél Bernadett pedig elmondta: nagyon káros, ha parttalanul növekszik egy település, mert ekkor gyakran a kiköltözők is becsapva érzik magukat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Páty, agglomeráció