A tavalyinál kétszer többen, 119 ezren pályáztak az Otthon Melege program tegnap lezárult háztartási nagygép csere pályázati fordulójában, és mivel elérte a támogatási igény az 5 milliárd forintot, ezért az illetékes tárca úgy döntött, hogy 2-ről 5 milliárd forintra emeli a pályázati keretet. Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki jogosult a támogatásra a benyújtott anyagai alapján, megkapja a támogatást, azaz a 20-45 ezer forintot az igényelt géptípustól függően.

A kormány kiemelt céljának tekinti, hogy mindenki be tudja szerezni az igényelt gépet, ezért a program 2 milliárd forintos keretösszegét 5 milliárd forintra emelték – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál kiemelkedő látogatottsága felpörgeti az üzletet. A filmből ismert Üvegtigris büfének már segítettünk, a te vállalkozásodat is fellendítjük, hiszen minket olvasnak a vásárlóid! Klikk ide a részletekért!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Weingartner Balázs hozzátette, a program sikerességét mutatja, hogy míg tavaly az érintettek 63 ezer pályázatot nyújtottak be, idén ez a szám majdnem megduplázódott. A beérkezett pályázatok területi eloszlásáról pedig megjegyezte, hogy Észak-Magyarországról érkezett be a legtöbb támogatási kérelem.

Weingartner Balázs tájékoztatása szerint az ország gazdasági teljesítményének köszönhető, hogy további 3 milliárd forintot tudnak biztosítani a programban beérkezett pályázatok támogatására.

A lakosság a pályázatok beadásánál az energiatakarékosságra helyezte a hangsúlyt, ezt támasztja alá, hogy az esetek többségében A++, illetve A+++ kategóriába sorolt termékek vásárlásához nyújtották be támogatási kérelmüket, amivel 40 000 forint, illetve 45 000 forint támogatási összeget igényelhettek – mondta az államtitkár.

Az Otthon Melege Programban vásárolt új háztartási nagy gépek üzembe helyezésével a családok rezsi költségeikből éves szinten 12 000 – 20 000 forintot tudnak megtakarítani. Az eddigi pályázatoknak köszönhetően az ország 260-270 millió kilowattóra energiamennyiséget spórolt meg, ami nagyságrendileg 80 ezer háztartás éves energiafogyasztását jelenti. A mostani pályázat jelentősen növeli majd ezt az értéket – vélekedett az államtitkár.

Weingartner Balázs tájékoztatása szerint a mostani pályázatban támogatott háztartási gépek üzembe helyezésével évente 25 millió kilogramm széndioxiddal kevesebb kerül a levegőbe és a programban résztvevők együttesen évente több mint 1 milliárd forint rezsiköltséget takarítanak meg.

Weingartner Balázs felidézte, hogy az Otthon Melege Programban idén háztartási nagy gépek cseréjére (hűtő, fagyasztó, mosógép) pályázhatott a lakosság, a támogatási kérelmeket az egyes régiókat tekintve november 5. és 21. között lehetett beadni.  Az Otthon Melege Programban a kormány eddig több mint 200 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járult hozzá, mintegy 30 milliárd forint támogatással.

MTI